• Néhány Skull and Bones előrendelő már visszakapta a pénzét
  • Egyelőre csak azok, akik a PlayStation Store-ban vásárolták meg a programot
  • Vélhetően az újabb halasztás miatt

Nemrégiben hatodik alkalommal is sikerült elhalasztania a Ubisoftnak az évek óta készülő Skull and Bones-t, emellett pedig több projektet is törölt a francia kiadó. A kalózos játékot a legtöbb helyen azóta elő sem lehet rendelni (maximum kívánságlistára tehető), az egyik ilyen a PlayStation Store, ahol már a visszatérítések is megkezdődtek. Többen is jelezték ugyanis, hogy a Sony automatikusan visszautalta a pénzüket az előrendelés miatt, ami ugyan sokakban aggodalmat keltett a játék megjelenésével kapcsolatban, de minden bizonnyal csak az áll a dolog hátterében, hogy a program jelenleg nem rendelkezik konkrét megjelenési dátummal. Attól tehát nem kell félni, hogy a Ubisoft esetleg törölni fogja a kalózos címet, viszont a közeljövőben valószínűleg mindeki visszakapja majd a pénzét, amennyiben a Sony áruházában ruházott be a Skull and Bones-ra.