• 758 ezer Activison Blizzard részvényt vásárolt Soros György
  • Ez 45 millió dolláros befektetést jelent

Még csak véletlenül sem szeretnénk a politikát, illetve a videojáték-ipart egymás közelébe hozni, most azonban - legalábbis szigorúan a nevek szintjén - mégis sor kerül erre, kiderült ugyanis, hogy Soros György befektetett az Activision Blizzardba.

soros-gyorgy-befektetett-az-activision-blizzardba.jpg

A magyar származású amerikai milliárdos 758 ezer Activision Blizzard részvényt vásárolt meg, összesen 45 millió dollár értékben. Messzemenő következtetéseket azonban ebből még nem kell levonni, hiszen ez kevesebb mint 0.1 százalékos részesedést jelent - az elemzők szerint egész egyszerűen arról van szó, hogy jelenleg jó üzlet befektetni a kiadóóriásba, mert a piac más nagy képviselői (mint a Sony, a Microsoft vagy a Google) komoly csatározást fognak folytatni a közeljövőben, elsősorban cloud gaming fronton, ami nagyobb kockázatot jelent.

Támogasd te is a PC Gurut!