Az angol származású fantasy / sci-fi regény- és képregényíró, Neil Gaiman neve már a film-, illetve sorozatkedvelők körében sem csenghet ismeretlenül, ugyanis olyan produktumok fűzhetők a nevéhez, mint az Amerikai istenek vagy az Elveszett próféciák, és most ezekhez csatlakozik az író egyik legjelentősebb munkája, a Sandman is.

A hír hallatán az egyik szemünk nevet, ám a másik mégis könnyeket hullat, ugyanis a filmiparban nem ez volna az első nagy próbálkozás, hogy az említett író grandiózus képregényének lapjait mozgóképre ültessék. A ’90-es években
Roger Avary kanadai filmrendező bicskája egyenest karjával tört bele a Sandmanbe, ahogy később a James Mangold - Erik Kripke, illetve a David S. Goyer - Joseph Gordon-Levitt párosoké is, ám most úgy hírlik, végre valóban megvalósulhat a Végtelenek nagyszabású kalandja(i).

sorozat-keszul-a-sandman-cimu-kepregenybol-nem-is-akarmilyen.jpg

Az adaptációt újonnan kiötlő Warner Bros TV már több csatornát is felkeresett a Sandman koncepciójával (többek között a HBO-t is), azonban a mű adaptálásához szükséges költségvetésigényeket túlontúl magasnak vélték – a THR értesülései szerint Az álmok fejedelme a sorozatgyártás eddig legköltségesebb projektje –, így a filmgyárnak végül a Netflix-szel sikerült megállapodásra jutnia. A további hírek szerint a forgatókönyvért A nagy fogást és a Csodanőt jegyző Allen Heinberg felel majd, executive producerként pedig David Goyer (Penge: Szentháromság, Acélember) és maga Gaiman lesznek segítségére.

A készülő sorozat alapjául szolgáló DC Comics képregényeiben szereplő, ún. Sandman nevű szerelők mindegyikét a nyugat-európai folklór-mitológiák vonják egy fedél alá. A történet főhőse a Végtelenek családjából való Morpheus (Álom), kinek története fogságával kezdődik, majd a bonyodalom kibontakozásával mitologikus ”mesesorozattá” fejlődik, s többek között olyan helyszíneket, kultúrákat, vallási elemeket vonultat fel, mint a keresztény kultúrabéli Pokol vagy éppenséggel az északi-mitológia Asgardja.

Egyébként, ha valaki nem hallott volna a kultikus (eredetileg 1988 és 1996 között futó) képregénysorozatról, a hazai Fumax gondozásában kiadott Sandman - Az álmok fejedelme gyűjtemény első kötete már kapható (mi is írtunk róla), illetve beleolvasható.