Annak idején teljesen véletlen bukkantam rá a Darkra. Az interneten ajánlgatta valaki, hogy ha bejött a Stranger Things, akkor ezt is bírni fogom, én meg, mivel pont akkor végeztem a Duffer testvérek sorozatával, adtam neki egy esélyt, ami utólag visszatekintve egy több mint remek döntésnek bizonyult.

Röviden összefoglalva a Dark első évada egy fiktív német kisvárosban, Windenben, játszódik, ahol fiatal gyerekek sorozatos eltűnése borzolja épp a kedélyeket. A tíz részes évad három idősíkon és három generáción keresztül mutatta be a városka lakóinak problémáit és sérelmeit, a második évad pedig ugyanerre a koncepcióra építkezik, közben azonban nem fél kibővíteni, továbbgondolni azt.

darkseason2poster-english.jpg

Kevésbé idegen dolgok

Noha a Darkot előszeretettel szokták a Stranger Things-hez hasonlítani, azért a valóságban a sorozatok között elég nagy az eltérés. Annyiban hasonlít egymásra a két produkció, hogy mindkettő egy fiktív, erdővel körbezárt kisvárosban játszódik, ahol az állam elszúr valamit, és ennek javarészt a környék fiataljai isszák meg a levét, azonban míg a Stranger Things a horror irányába viszi el az alapszituációt, addig a Dark inkább a sci-fi felé kacsingat az időutazásos témájával.

Az első évadban valamennyire még jelen volt egy ijesztőbb/nyugtalanítóbb vonal az elrabolt majd szétégetett szemmel előkerült gyermekeknek hála, ez azonban a második évadból már teljesen kimaradt, itt egy az egyben az időutazás által felvetett paradoxonokra, valamint a sors és a szabad akarat kapcsolatára fókuszálnak a készítők.

Azt viszont el kell ismerni, hogy noha szörnyek vagy más, paranormális lények nem kaptak helyet benne, a Dark így is sokszor meglehetősen sötét és nyomasztó tud lenni. A történet kulcspontjain menetrendszerűen érkező felhőszakadás például kifejezetten baljós lesz egy idő után, de magának az erdőnek is van egy nagyon nyomasztó hangulata a legtöbb felvételen.

dark-2-evad-02.jpg

Willkommen in der Zukunft

A Dark második szezonja pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első véget ért, csak épp nagyjából egy évvel később. Jonas Kahnwald sikeresen átjutott a jövőbe, egész pontosan 2053-ba, azonban az egyáltalán nem egy békés vagy idilli hely, hanem egy kihalt, sugárszennyezett pusztaság, ahol már csak egy maroknyi felfegyverzett és elkeseredett túlélő kapaszkodik foggal-körömmel az életbe.

A kétségbeejtő helyzetért egy 2020-ban, a windeni atomerőműben bekövetkezett baleset a felelős, mely elsöpörte jelenleg ismert világunkat, az emberiség nagyját pedig kiirtotta. Jonas természetesen nem akarja annyiban hagyni a dolgot, ezért visszautazik az időben, hogy megállítsa a végzetes eseményt, de hamar kénytelen rájönni, hogy ez egyáltalán nem olyan egyszerű feladat.

dark-2-evad-08.jpg

A második évad ennek megfelelően egyfajta visszaszámlálás a végzetes eseményig (az alkotók minden epizód elejére ki is írják, hogy hány nap van még az apokalipszisig), mely egyben az első évadban bemutatott időutazós koncepciót is igyekszik elmélyíteni. Fény derül például arra, hogy kik harcolnak az idő feletti uralomért, sőt, még a barlangrendszer mélyén lapuló időgép építésébe is bepillantást nyerhetünk.

De persze nem csak ezen az egy szálon halad a történet, visszatér az első évadból ismerős összes szereplő, valamint kapunk még melléjük néhány új arcot és új konfliktust is. Ezen felül pedig egyre több és több karakter ismerkedik meg az időutazás rejtelmeivel, így egyre nagyobb az összefonódás az egyes idősíkok történései között. A Dark posztere nem hazudik, itt tényleg minden mindennel összefügg.

Bár a második évad már „csak” nyolc epizódból áll, szemben a tízrészes elsővel, az alkotók így sem aprózták el a sztorit, sőt, egy kifejezetten izgalmas és összetett történetet raktak le az asztalra. Épp ezért az első évad újranézése erősen ajánlott, mielőtt belevágnánk a másodikba, mert az öt idősíkon játszódó cselekmény követése még az előzmények pontos ismeretében is embert próbáló feladat tud lenni. (Főleg akkor, ha valakinek olyan gyalázatos a név- és arcmemóriája, mint nekem)

dark-2-evad-06.jpg

Háború az Idő ellen

A Dark első évada még inkább az időutazás mikéntjére fókuszált, a második évad pedig ezt a témát továbbgondolva a szabad akarat és az eleve elrendelés kérdéskörét járja körül. Vajon meg lehet-e törni egy önmagába záródó időhurkot, vagy újra és újra ugyanazon hibák elkövetésére vagyunk kárhoztatva? Vajon beszélhetünk-e szabad akaratról, ha a jövőbeli énünk igazgatja minden lépésünket, hogy a végén pont olyanná váljunk, mint ő, kvázi átvéve a helyét?

A sorozat tehát izgalmas és érdekes kérdéseket vet fel, ráadásul a válaszokat se igyekszik a szánkba rágni, inkább hagyja, hogy mi magunk gondolkozzunk el a dilemmákon, miközben azt nézzük, hogy vajon szereplőinknek sikerül-e megtörniük az események önmagukba záródó láncolatát, vagy minden igyekezetük ellenére újraindul az egész ciklus.

dark-2-evad-07.jpg

A végzet elkerülhetetlen?

A Dark első évadának a legnagyobb hibája talán az volt, hogy helyenként mintha túl sokat akart volna markolni. A rengeteg szereplő és a három idősík miatt néhol nem jutott elég idő fontos események, karakterek kibontására. Noah karaktere például nagyon kevés figyelmet kapott a készítőktől, annak ellenére, hogy egy igazán fajsúlyos és fontos szereplője a sorozatnak.

A második évad, bár ilyen tekintetben is előrébb tudott lépni az elsőhöz képest, pedig beleesik ugyanebbe a csapdába. Az öt idősík és a számtalan szereplő mellett hajlamos elkallódni néhány fontosabb történetszál, amiért nagy kár. Én például a jövőt éreztem kicsit alulreprezentáltnak, már csak azért is, mert arra megy ki az egész cselekmény, hogy a 2053-ban felvázolt állapotokat elkerüljük.

dark-2-evad-09.jpg

Kezdet és vég

A Dark második évada nem csak, hogy sikerrel viszi tovább az első évad történetét és formuláját, hanem egyben tovább is gondolja azt. Növekednek a tétek, tovább mélyül az egyes karakterek és a háttérvilág kidolgozottsága, és bár az első felvonás hibái itt is visszaköszönnek, szerencsére ezek nem komoly problémák, az új epizódok ezek ellenére is kiválóra sikeredtek.

Épp ezért a Dark nyugodt szívvel ajánlható bárkinek, aki szereti az összetett, érdekes kérdéseket boncolgató drámákat, és nem ijed vissza a német, esetleg angol szinkrontól (az első évadhoz elérhető magyar felirat is, a másodikhoz sajnos még nincs ilyesmi). Nem árt azonban felkészülnünk rá, hogy ez nem egy könnyű sorozat, így alaposan oda kell figyelnünk, ha meg akarjuk érteni az idősíkok között ugráló, néha kicsit kuszának érződő sztori minden szálát.

A második szezon, az elsőhöz hasonlóan, hatalmas függővéggel zárul, aggodalomra azonban semmi ok: a Netflix már berendelte a harmadik, mindent lezáró évadot is, mely az előzetes tervek szerint 2020-ban debütál majd.