Space Siege részletekMint azt már írtam korábban, a Space Siege története a jövőben játszódik és egy Armstrong nevű űrhajón utazunk, az emberiség utolsó túlélői között, egy idegen invázió után. A főszereplő Seth Walker bőré bújva kell megállítanunk a hajót megtámadó lényeket. Ez nem tűnik túl eredetinek vagy érdekesnek így elsőre, de ha lehet hinni Chris Taylor csapatának, akkor jövő év tavaszán ennél sokkal többre számíthatunk, miközben megvédjük fajunk utolsó képviselőit.

Seth nem a megszokott tucat-karakter lesz, hanem tud majd beszélni és háttértörténettel is bír, amit biztosan megismerünk valamennyire, és talán a játékosok is képesek lesznek majd kötődni hozzá. A történetvezetésen is változtattak, most nem csak bizonyos helyeken kapunk kisebb-nagyobb adagokat belőle, hanem szervesen bele van építve a játékmenetbe és bárhol belefuthatunk újabb részletekbe.

A korábbiaktól eltérően most csak egy társuk lesz, aki állandóan velünk tart, ez pedig egy HR-V robot. Őt tudjuk majd irányítani, sőt, ahogy fejlődünk, úgy nőnek a lehetőségeink ezen a téren is. Mellette lesznek még segítők, de ők nem követnek majd minket. Ők személy szerint Gina Reynolds, egy tüzes kommunikációs tiszt, aki nem kedveli a kibernetikus beültetéseket, dr. Edward DeSoto, a kibersebész, Jake Henderson, egy veterán katona, aki szinte mindenre kész értünk, és Frank Murphy, az alkoholista mérnök, aki csodákat tud művelni a masinákkal.

Space Siege részletekA játékmenet is sokoldalúbbá válik, nem csak ész nélkül kattintgatunk majd, hogy a körülöttünk lévő szörnyeket varázslattal vagy kardokkal elpusztítsuk, hanem már taktikát is be kell sokszor vetni és különféle fortélyokat is, hogy legyőzhessük az idegen hordát. Persze lesznek olyan adrenalinpumáló csaták is, mint a Dungeon Siege játékokban, de most nem ez az egyetlen vonal. Ráadásul a halottakból kihulló cuccok mennyiségéből is visszavettek, mert érezték, hogy a DS2-ben már nagyon túlzásokba estek. Az irányítás kialakításával is sokat törődtek, hogy minél egyszerűbb legyen, így nem sok DS-fan fog ráismerni a kezelőfelületre. A beültetésekkel is vigyázni kell majd, mint azt már az előző hírben olvashattátok, mert minél többet használunk, a többi ember annál inkább eltávolodik tőlünk. Sőt, az Armstrong űrhajón munkálkodik majd egy másik gonosz erő is az idegeneken kívül, amiről egyelőre annyit tudni, hogy ezt a morális dilemmát fogja még jobban feszegetni.

Az idegen faj, a Karak egy nagyon kemény ellenfél lesz, ami nem csak intelligens és alkalmazkodik a környezetéhez, de nagyszerű katonai stratéga is. Legalábbis Chris Taylor szerint - tehát várjunk meg legalább néhány játékemenetet bemutató videót, mielőtt ujjongani kezdenénk. Sokféle egység tör majd az életünkre, lesznek például érintkezéskor felrobbanó drónok, kétlábú katonák, melyek fejlett fegyverekkel támadnak, vagy olyan sérthetetlen monstrum, ami még nagy sebességgel is közlekedik.

Space Siege részletekA többjátékos mód is fejlesztéseken esett át, így most már csak négy ember játszhat egymással, mivel úgy gondolják a GPG-nél, ez az ideális szám, ennél több játékos csak káoszt okozna, és nem lenne olyan élvezetes a játék. A pályák és a feladatok sem egyszerűen az egyjátékos módból lesznek átemelve, hanem gondosan, külön erre a játékmódra is megterveznek mindent, hallgatva az előző játékoknál kapott visszajelzésekre. Most azt is megoldják majd, hogy ne csak hosszabb meccseket lehessen játszani, hanem akár 20 perc alatt is be lehessen fejezni egyes összecsapásokat, hiszen nincs mindenkinek sok ideje, néha csak egy gyors menetre szeretnének leülni a játékosok, és ezt tiszteletben tartják.

A fejlesztők erőfeszítései dicséretesek, talán tényleg sikerül emlékezetes karaktereket alkotniuk és ha a történet érdekes lesz, illetve a hangszínészek is jól teljesítenek, akkor újabb sikerjáték kerül fel a nevük mellé. De a fantasy stílusnak sem intettek még búcsút, biztosan visszatérnek még ahhoz a sorozathoz is.