Ahogy arról mi is beszámoltunk március végén, a csődeljárást kezdeményezett Nacon eladásra bocsátotta a francia Spiderst, aminek olyan címeket köszönhetnek az RPG-k kedvelői, mint a Mars: War Logs, a Bound by Flame, a The Technomancer és a GreedFall – egyszer még a soulslike-ok világába is belekóstolt a brigád az egészen jól sikerült Steelrising segítségével. Tegnap reggel már szinte biztosra vehettük, hogy nem volt nagy az érdeklődés a büdzsé BioWare-nek is tekinthető csapat iránt, később pedig hivatalossá vált, hogy a brigád lehúzza a rolót.
„Üdv mindenkinek! Először is, elnézést kérünk a hosszú ideig tartó csend miatt, rég adtunk hírt magunkról. Rögtön a lényegre térünk, hogy ne legyen többé bizonytalanság: hosszú, egyértelmű válaszok nélküli időszak után megerősítették, hogy a Spiders felszámolás alatt áll” – olvasható a cég tegnap közzétett bejegyzésében. „Hogy ez mit jelent? Azt, hogy a cég egésze már nem létezik, azonnal megszüntetjük a tevékenységünket. A tervezett DLC [a GreedFall: The Dying Worldhöz] ugyan még megjelenik a Naconon keresztül, de aztán... nos, vége a dalnak. Sajnáljuk, hogy idáig fajult a helyzet, és szeretnénk mindannyiótoknak megköszönni az évek során nyújtott támogatást. Ha bármilyen kérdésetek van, vagy problémába ütköztök a játékainkkal kapcsolatban, kérjük, vegyétek fel a kapcsolatot a Naconnal, mivel mi már nem fogunk tudni válaszolni” – folytatódik a tweet.
Én személy szerint roppantul sajnálom, hogy a Piranha Bytes (Gothic, Risen, Elex) után egy másik olyan csapatot is elveszítettünk, ami csiszolatlan, ugyanakkor hangulatos szerepjátékokat rakott le az asztalra, a Bound by Flame-et leszámítva ugyanis az összes címével jól elvoltam, az első GreedFallt pedig egyenesen remek játéknak tartom. Bízom benne, hogy el tudnak majd helyezkedni a fejlesztők, hiszen többször is bizonyították, hogy értenek az RPG műfajhoz.
Borítókép forrása: Spiders