A Final Fantasy 7 Rebirth amúgy is jókora térképei után is lehet még hova fokozni léptéket. Naoki Hamaguchi a frissen bejelentett Final Fantasy 7 Revelation kapcsán adott legfrissebb interjújában elárulta, hogy a harmadik epizód nyitott világa még az előző részek térképeinek együttes méretén is jelentősen túltesz majd. Az igazgató szerint az egész világ azonnal bejárható lesz a játék elejétől, és a lépték növekedése nemcsak horizontális, hanem vertikális is.
Ennek a kulcsa természetesen a rajongók által régóta várt Highwind légihajó behozatala: a játékosok mostantól szabadon repkedhetnek az égen, és szó szerint bárhol leejtőernyőzhetnek a földre, ami teljesen új dimenziót ad a felfedezésnek. Hamaguchi azt is megerősítette, hogy a Rebirth összes korábbi helyszíne visszatér a Revelation térképén, de sietve hozzátette: aki azt hiszi, hogy csak lusta asset-újrahasznosításról van szó, az nagyot téved. "Nem akartuk egyszerűen átemelni a helyszíneket úgy, ahogy a Rebirthben voltak. Hozzáadtunk rengeteg apró változtatást és különféle csavarokat." – mondta a direktor, utalva arra, hogy a világ dinamikusan reagál majd a korábbi epizódok és az új cselekmény eseményeire.
Az egyelőre jövő tavaszra várt Final Fantasy 7 Revelation tehát messze a legnagyobb fejezete lesz a remake-trilógiának, arra viszont ne számítsunk, hogy sokféle befejezést kapunk – Cloudék sorsa a rengeteg meglepő kanyar és az eredeti játéktól való eltérés után is kőbe van vésve. Ez persze egyáltalán nem gond, ha valóban annyi tartalommal lesz megtöltve a játék, mint ahogy azt a japánok ígérik. Egyébként is, az új, jelentősen átalakítot harcrendszer és a bemutató előzetessel mutogatott Fits testreszabási rendszer önmagában is eleget csavarnak az eddigi formulán ahhoz, hogy teljesen újnak hasson a záróepizód.
Borítókép forrása: Square Enix