• A Star Wars 9-ben egy áruló lehet az egyik mozgatórugó
  • Ez a történetszál A Sith-ek bosszúja hasonló elemét idézi meg
  • Csak ezúttal fordított lesz

Míg Az ébredő Erő egyértelműen az Egy új reményre épült, Az utolsó Jedik már kezdett az előzménytrilógiára is kikacsintani. Igaz, nem olyan mértékben mint a két Egy Star Wars-történet, de Canto Bight inkább az előzménytrilógia színes világait idézte, és a jó és rossz közötti éles vonal elmosása is a kronológiailag első három rész jellemzője.

J. J. Abrams viszont ennél is tovább menne a Star Wars 9-cel, már ha igazak a legújabb értesülések, amely szerint a történetben egy kémjátszma is fontos szerepet kap. Ez a vonal A Sith-ek bosszúja című epizód hasonszőrű elemét idézi majd meg.

Bár nem biztos, hogy igaz, azért jelezném, hogy spoileres lehet az, ami eme sorok után következik.

A jelentés szerint a Star Wars 9-ben Kylo Ren arra gyanakszik, hogy valaki az Első Rendből információkat szivárogtat ki az Ellenállásnak. Ez egy olyan macska-egér játékot fog eredményezni, mint amilyen A Sith-ek bosszújában láthattunk a Jedi Tanács és a Sith Sötét Nagyura, Darth Sidious között. Csak a helyzet lesz fordított, ezúttal a gonoszok próbálnak rájönni, ki a jók besúgója.

Az ébredő Erő és Az utolsó Jedik után kézenfekvő választás lehet az áruló szerepére Hux tábornok, aki egyik részben sem szimpatizált Kylo Rennel, sőt kész lett volna lelőni az eszméletlen Ren lovagot. Persze Hux nem éppen a legtökösebb fickó az Első Rendben, és a 7. részben elhangzott beszéde alapján az Ellenállásnak sem barátja, ugyanakkor talán Kylo elnyomása és a tény, hogy megölte Snoke-ot kell ahhoz, hogy egy ilyen féreg árulóvá váljon – még ha önös érdekből is.

phasmahuxren.png

Ugyanakkor az sem kizárt, hogy egy új karakter lesz az áruló, esetleg az a figura, akit Matt Smith kelt majd életre. Meg persze az sem lehetetlen, hogy ez a pletyka nem is igaz. 2019 decemberében kiderül.