• Február végén érkezik Anakin Skywalker a Star Wars Battlefront 2-be
  • Vele együtt kapunk egy új default klón kinézetet is
  • Illetve jönnek a Coruscanti Őrök és az 501-es Légió

Számomra kicsit érthetetlen, hogy az egész Star Wars Saga legfőbb szereplője, Anakin Skywalker miért csak másfél évvel a megjelenés után kerül be a Star Wars Battlefront 2-be. Oké, persze, Darth Vaderként már rég ott van, de számomra valahogy evidensebb lenne az, hogy mindkét alteregója már az elején helyet kapjon. Vagy kaphatott volna.

Na de, ami késik, az nem múlik, így végül a még maszktalan és a Jedik sorát erősítő Anakin Skywalker is elérhető lesz a Battlefront 2-ben, méghozzá február 27-től, a stílszerűen Chosen One-ra, azaz a Kiválasztottra keresztelt frissítéssel. Sokkal többet sajnos még nem tudni róla, de tippre azt mondanám, hogy két kinézetet is kap: A klónok háborújában látható padawan, illetve A Sith-ek bosszújában viselt Jedi-lovag külsőt. Annyi viszont kiderült, hogy Matt Lanter szólaltatja meg, aki A klónok háborúja című animációs sorozatban is Anakin hangja volt.

Ami már biztos, hogy új klónok is érkeznek a jövendőbeli Sith Nagyúrral. Az egyik jelentős változás, hogy a default kinézetben már választhatunk majd a második részben látható Phase I és a harmadik részben megjelent Phase II páncél közül. Emellett a Coruscanti Őrök és az Anakin által vezetett 501-es Légió is becsatlakozik a küzdelembe.

anakin-skywalker-star-wars-battlefront-2.jpg