Az, hogy a Valve tervezi a játékok megoszthatósát, régóta nyílt titok, ám eddig nem hallottunk részleteket a dologról, illetve a dátum is kérdéses volt. Nos, ma megtört a jég: Gabe Newell csapata bejelentette a Family Sharing (családi megosztás) intézményét.

Egész konkrétan tehát arról van szó, hogy tíz eszköz számára hozzáférést biztosíthatunk a teljes játékkönyvtárunkhoz. (Fontos a szóhasználat, azaz itt egy adott gépet regisztrálunk „vendégként”, ha tehát a haverunknak van egy PC-je és egy laptopja, és azt szeretnénk, hogy ő bármelyiken tudjon játszani, akkor két „vendégbelépőt” kell felhasználnunk.) Persze vannak megkötések. Így például csak „tiszta” steames játékot kölcsönözhetünk ki, olyat nem, amelyikhez előfizetés, harmadik fél kulcsa / accountja kell (ilyenek például a Uplay rendszerét használó címek, mondjuk az Assassin's Creed 3, illetve bármely havidíjas játék). A régiózár szintén nem léphető át, tehát nem tehetjük meg, hogy egy amerikai cimbivel összedumálunk, hogy a náluk megjelent cuccokkal játszhassunk. Természetesen a tulajdonjog is változatlan, ami azt jelenti, hogy egyrészt minden cucc, amit a játékban vásárolunk, a kölcsönadó tulajdonát képezi (vagyis ha a „vendége” a Team Fortress 2-ben megszerez egy sapkát, az a tulajdonos raktárába kerül), másrészt azt se lehet eljátszani, hogy kikölcsönözzük a havertól a Borderlands 2-t, és aktiválunk rá egy DLC-t. A legnagyobb megszorítás viszont az, hogy egy Steam-fiókot egyszerre csak egyvalaki használhat, és a játékjog tekintetében az eredeti tulajdonos élvez prioritást, így ha ő játszani akar, és elindítja bármelyik játékát, a kölcsönzőnek megjelenik egy ablak, hogy adott időkereten (pár percen) belül vagy vásárolja meg a cuccot, vagy lépjen ki. Ha pedig a kölcsönző csalást követ el, a Valve megvonhatja a kölcsönadó jogát a Family Sharing használatára – ezzel nyilván azt akarják elérni, hogy csakis megbízható ismerősöket vonjunk be a „családi körbe” (erre utal az elnevezés is).  

A rendszer bétatesztje körülbelül egy hét múlva indul, részvételi jogot úgy lehet szerezni hozzá, ahogy annak idején a Trading Cards bétájához: csatlakozni kell a hivatalos csoporthoz, ennek tagjai közül választanak ki ezer főt, akik e-mailben kapnak meghívót a Family Sharing kipróbálására. A magam részéről nagyon örülök a dolognak (már ki is néztem pár remek címet Bate játékai közül, igaz, ő erről még nem tud...), úgyhogy köszi, Valve! (És Bate...)

Steam Family Sharing: indul a játékkölcsönzés!