Legutoljára olyan jól ment a szabadidő elütése, hogy még golfoztunk is, ráadásul a teljes felhozatal egészen parádésra sikeredett. A korábbi Switch-Mixekhez hasonlóan azonban a legújabb összefoglaló is tartalmaz jobb-rosszabb címeket, miközben a téma erősen az ég felé invitálja a játékosokat. Elvégre több tesztjáték is az űrbe látogat, míg van, amelyik síneken, megint másik kerekeken érinti a szilárd talajt és a bolygó felszínét. De a legkülönlegesebb mégis az, ami egy titkos társaságot mutat be a képernyőn és sok-sok kameraképen keresztül, csak néhány rendkívül fontos szabály letisztázásával.

Super Toy Cars 2

A spanyol Eclipse Games játéka eleve olyan előnnyel indít, amit nagyon nehéz rossz irányba vinni, elvégre a téma adja magát. Kisautókkal versenyezni a hamburgerek, steakek, szörpök, játékok, kerti és egyéb kellékek között, egy miniatűr világban, melyben a járgányok mellett minden kifejezetten hatalmasnak tűnik. Ráadásul a második rész azt is jelzi, hogy ez már folytatás, avagy az előzmény biztos sikeres volt, de ha akadtak is problémák, akkor azokat a fejlesztők ügyesen orvosolták, miközben mindenből többet pakoltak a folytatásba. Ezen gondolatmeneten felbuzdulva indítottam el a Switch-verziót, hogy a kis 5 éves Zoéval majd milyen jól szórakozunk az osztott képernyős módban… néhány verseny és a gyermek eltünedező mosolya után azonban visszavonulót fújtam, miszerint, “hát, ez sajnos nem olyan jó”, és inkább mást indítottam el, aminél az öröme is tartósnak bizonyult.

Megvan amúgy minden, így a sok-sok kupa, a normál verseny, a roncsderbi, az eliminálás, az idő elleni mód, a fegyverek, a fejlesztések, a menő járműpark… csak éppen Switchen mindez igen gyatra grafikával lett megáldva. Direkt utánanéztem, avagy a One-os és PC-s verzió messze jobban mutat, és persze, tisztában vagyok a hardveres eltérésekkel is, de azért arra a minőségbeli különbségre nem nagyon van magyarázat, amit itt tapasztalhatunk. Emellett a hangok is borzalmasak, a zenék teljesen tipikus, fantáziát minden téren mellőző darabok, illetve az irányítással és mechanikával is vannak bajok. Csak egy példa: van, ahol a fűre hajtva simán behajthatunk néhány métert a susnyásba, majd szépen kijövünk, máshol viszont éppen csak érintjük az első kerékkel a zöld terület legszélét, a rendszer máris visszarak az út közepére, hogy nulláról visszagyorsulva próbáljunk az élboly nyomába érni. Szerintem ezen a játékon még dolgozni kellett volna, nem is keveset. Pedig annyira imádtam a koncepciót és a pályák stílusát, illetve a dizájnt. Kár érte. | 60%

Rigid Force Redux

A PC-re már 2018-ban kiadott Rigid Force Alpha öltözött most új köntösbe, hogy felújítva és gatyába rázva még jobb élményt kínáljon a shmupok rajongóinak, a szokásos világmegmentős sztorival összekötött puffogtatás pedig tényleg mindent megtesz ezért. A Redux elnevezésű változat ugyan nem sok újdonságot hoz a zsánerbe, de összességében kimondottan élvezetes lövöldözés a játékos jussa, ha beruház a programra, miközben az űrhajós repkedés leginkább a nagy múltú R-Type-szériát juttatja eszünkbe.

Itt is különleges erők és ellenfelek legyőzése a feladatunk az eltérő külsejű és fenyegetést kínáló pályákon, miközben rendre felbukkannak a biomechanikus külsővel megáldott, egészen ötletes és változatos főellenfelek, amik ellen mindig élvezet a harc. Bár a stílus és a dizájn nem ér fel a nagynevű elődben tapasztalthoz, azért így is mutatós, ráadásul a főellenfelekre összpontosító extra mód is kitoldja a szavatosságot. Ami amúgy nem túl nagy, mert a pályák száma még a 10-et sem éri el, emellett pedig bár vannak jó mechanikai elemek a játékban (fegyvereinket például az ellenfelek helyezkedésének megfelelően, tetszés szerint rendezhetjük el elől és hátul), az innováció láthatóan nem a fejlesztők legerősebb tulajdonsága. Jó játék a Rigid Force, amiből a Redux ráadásul hordozható formában is remekel, de nagy dolgokat nem érdemes várni tőle. Shmup-rajongók előnyben. | 74% 

Darius Cosmic Collection Arcade

A Taito üdvöskéje, avagy a Darius-sorozat egy igazi klasszikus, melyet a játéktermek és a hagyományos űrlövöldék rajongói kívülről ismertek. Ez a ‘87-ben indult széria kapott most két gyűjteményt, egyik oldalról az arcade-, másik oldalról a konzolos felhozatalt összepakolva, nálunk pedig az előbbi kollekció járt. A csomagban az első és a második epizód (ezzel együtt a Sagaia), valamint a Gaiden különböző verziói vannak, így lényegében három játékot kapunk a meglehetősen borsos árért (40 euró). Most, hogy az összegen kiszörnyülködtük magunkat, még ámuljunk kicsit a némileg tartalmasabb konzolos kollekció 55 euróján, majd a negatívumokat zárjuk le azzal, hogy aki az első résszel most találkozik először, az jó eséllyel el is temeti magában a teljes szériát, méghozzá egy életre. Mert bár a maga idejében a Darius fantasztikus volt, sőt a retró szerelmesei ma is őszinte lelkesedéssel nyomkodják majd a gombokat (pláne a speciális képaránynak és a problémamentesen futó akciónak hála), azért meg kell hagyni, hogy a precízen összerakott és betanulható kihívás nagyon messze áll attól, amit ma a gamerek a shmupoknál kapnak.

Ezen túllendülve a klasszikus első epizód is nagyon minőségi darab, aminél a forma is tökéletes, de a habot a két folytatás teszi a tortára. Ezek már látványban és játékmenet szempontjából is sokat fejlődtek, emellett valamivel talán elnézőbbek is. A sorozatra jellemző több útvonalas elosztás nagyon jó, az ellenfelek a halakkal és rákokkal rohadt jók, ahogy a koreográfia is remek. Aki kíváncsi a műfaj hőskorára, a Darius pedig még nincs a gyűjteményében, az erre a kollekcióra is csapjon le. Főleg, hogy nem kevés testreszabási lehetőséget kapunk (akár a nehézséget is finomíthatjuk), lehet menteni, van replay, plusz más is becsatlakozhat az akcióba. Az egyetlen komoly szívfájdalmam az árazás. Az, hogy egyetlen arcade sorozatért lényegében 95 eurót kell fizetni, egy kissé pofátlan húzás még a minőség és tartalom tükrében is. Az ideális a kollekciónként 30, egyben 50 euró lett volna, aki pedig fizikai formátumot akar, az 60-ért csaphatna le rá. Szóval várjatok ki némi akciót, ennyiért maximum a legnagyobb fanoknak éri meg a vásárlás. | 78%

Do Not Feed the Monkeys

Hé, haver! Van egy titkos klub, ahova belépve olyan élményben lesz részed, amilyennel még soha nem találkoztál. Teljesen rá lehet függni, elképesztően beteg cucc, haver! Csak ne beszélj róla senkinek! Haveeeer, tényleg ne! Illetve muszáj elérned bizonyos időközönként a tagságon belüli következő szintet, amihez újabb tartalom jár. Igen, rendesen a zsebedbe kell nyúlnod, de senki nem mondta, hogy mindez ingyenes. Haveeer, ha nem megy, ne erőltesd, de életed nagy lehetőségét szalasztod el. Én már élni sem tudok nélküle. Bíztam benne, hogy jössz te is. Csak tényleg ne említsd másnak. Más szabály? Nos, a víz ne érje és éjfél után ne egyen itt nem érvényes… de azért van még valami: soha, ismétlem, soha, semmilyen körülmények között ne etesd a majmokat!

No, szóval üdv a klubban, bár ez csak névlegesen az. Otthon ülünk, szörfözünk a neten, aztán néha, ha valami mozgás van a program egyik kameraképén, akkor azt figyeljük. A móka az, hogy mailben érkezik valami kérdés, ami adott kameraképre vonatkozik. Valakinek a címét ki kell deríteni, el kell érni valamit és a többi, ehhez azonban információ, valamint netes keresés szükséges a rendelkezésre álló szavakból. Avagy nyomozunk. Közben nehezíti a dolgot, hogy a válasz megadása időhöz van kötve, ahogy a lakbér befizetése is, emberünk meg dolgozna, enne és aludna, avagy van feladat. Az egyetlen lakásban, két képernyőn irányítjuk az eseményeket, kattintgatunk ide-oda mechanika jól működik, viccesek a megfigyelhető események és karakterek (a bácsika zseniális az akcentussal), néha ráadásul alaposan meg kell mozgatnunk a szürkeállományunkat is. Nem egy életre szóló kaland, nem is úttörő, de jópofa és szerethető, nagyjából 4-5 órás játékról van szó, amit a különlegességek kedvelői bátran próbáljanak ki. Csak aztán nehogy a rabjává váljanak. | 80%

Red Wings: Aces of the Sky

Kimondottan kellemes meglepetéssé vált az első világháborús repkedés, amitől semmit nem vártam: a Red Wings egy egyszerű és nagyszerű lövölde, ami nagy dolgokat nem vállal, viszont a szórakoztatás remekül megy neki a viszonylag rövid etapokkal. Bármelyik oldal választjuk, hasonló feladatokat kapunk a levegőben szállva, így például szimplán ellenfelekre puffogtathatunk, máskor léghajókat kell likvidálnunk, megint máskor pedig akár egy nagyobb kasztni belsejéből potyogtathatjuk a bombákat a kijelölt földi célpontokra. Ami minden esetben egyaránt működik, az a játékélmény, elvégre az irányítás teljesen arcade-es, nincs túlbonyolítva, a harc pedig pörög, sőt még egy jópofa extrával is sikerült kiegészíteni. Ha ugyanis lentebb került az ellenfél életereje, a közelébe jutva egy gombnyomással életbe lép a kivégző mozdulat, aminél pilótánk egy pisztollyal adja meg ellenfelünknek a kegyelemdöfést.

Persze ez sokadik alkalommal már nem olyan szórakoztató, de a speciális támadás idővel tölthető csak újra, így mindig kellő idő telik el két ilyen megmozdulás között. Ez a visszafogottság egyébként is nagy erénye a fejlesztőknek, hiszen a küldetések is gyorsan lezavarhatók, ami miatt az egyébként nem annyira változatos gameplay (jön az erősítés, le kell lőni, megint jönnek, megint lelövünk mindenkit) sem válik unalmassá. Kisebb falatokban meg aztán pláne nagyon jó a tálalás, ami az irányítás és hangulat miatt kimeríti a “jó” kategória fogalmát. Lehet még fejleszteni, erősíteni és egyre ellenállóbbá, halálosabbá tenni a gépet, plusz lokális multiplayert is kapunk, ami pláne öröm. Összességében tehát egy manapság nem túl gyakori műfaj kifejezetten jó, könnyed képviselőjéről van szó, ami semmi komoly extrát nem hoz, de amit vállal, azt maximálisan meg is adja. És olykor már ez is pontosan elég. | 80%

Railway Empire

A Kalypso istállójából érkező Railway Empire-nek is kellet két masszív esztendő, hogy átköltözzön a Nintendo platformjára, de azt gondolom, megérte a várakozás. Ahogy az 1800-as évek közepén elterjedt a vonatozás, épültek a nagy hálózatok, a játékos is ebbe az iparba ugorhat bele, hogy Amerika-szerte összekösse a városokat, kiépítve ezzel egy olyan láncolatot, ami a különböző piacokra és a terjeszkedésre, a lakosok fejlődésére és ellátására is nagy hatással van. Mindezt szinte a semmiből kezdjük, egy-egy vonalat kialakítva, egy-két vagont üzembe helyezve, majd ahogy bővülünk és nő a bevételünk, úgy terjeszkedhetünk szerte a nyugaton, belekóstolva a különböző extra bevételi források menedzselésébe és az egyre kiterjedtebb hálózat megteremtésébe.

Már a játék indulásakor levetített kis bemutató elképesztően hangulatos, és lényegében benne van minden, amit a Railway Empire tud. Ez pedig a vasút totális szeretete és tisztelete, nem kevés menedzsmenttel és stratégiával társítva. Vigyázni kell a vonaton szállított értékek biztonságára (bezony, személyzetet is felfogadunk), az egy vonalon közlekedők biztonságára (jelzők) és még egy csomó mindenre, amibe az is beletartozik, hogy az utasoknak némi látványossággal is készülünk, miközben egy másik vonalon a környező területeken található nyersanyagokat is begyűjtjük. Rengeteg mindent találni a Railway Empire-ben, ami a további módoknak (sztorin túl fejezetek és szabadon játszható) hála igazán jó vétel, mert akár hónapokra is lekötheti az embert. Emellett nem is néz ki rosszul. Persze, hordozva előfordulhatnak kisebb problémák, nem lesz ugyanaz az élmény, de így is fut rendesen, dokkolva pedig simán kihozza a konzolból a maximumot, ami a gyors zoomolásoknál derül ki. Más kérdés, hogy az irányítást még lehetett volna variálni, kicsit okosabban megoldani, mert egy-egy megoldás kimondottan kényelmetlen, ami kicsit ront az élményen, mikor még a sokadik alkalommal is azon gondolkodunk, hogy valamelyik megmozdulás melyik kombinációval hozható elő. Egyébként pedig remek portról van szó, amire a téma iránt fogékonyak bátran rávethetik magukat. | 84%

Ilyen címekkel telt el a május vége és a június, amik mellett persze még egy csomó más is megjelent a Nintendo hivatalos áruházában, így érdemes időnként alaposan átböngészni a kínálatot. Ha valami kimaradt, akkor most még van idő a pótlásra, de készüljetek, mert hamarosan nem lesz lehetőségünk még csak a levegővételre sem, elvégre néhány héten belül érkezik a Rising Star Games kultikus horrorjátékának folytatása, valamint a papírmasé Mario-szerepjáték is visszatér közénk. Azt hiszem, Switchen most senki sem fog unatkozni.