• Tíz adaptáció készül jelenleg a PlayStation Productions-nél
  • Van köztük animációs film is
  • Minderről a vezető, Asad Qizilbash beszélt egy podcast során

Az elmúlt években finoman szólva is fellendült a videójáték adaptációk iránti érdeklődés, elég csak Sonic vagy Pikachu sikereire gondolni, de talán még ezeknél is jobb példa a pár hete véget ért The Last of Us-sorozat, vagy a nemrégiben debütált Super Mario Bros.: A film, ami az év eddigi legsikeresebb mozifilmje. Nem meglepő tehát, hogy elég sok stúdió ráfeküldt a feldolgozásokra, közülük pedig mindenképp kiemelkedik a Sony, ugyanis számos adaptáció készül jelenleg a cégnél.

psstudios.jpg

Egészen pontosan tíz, ahogy az az Official PlayStation Podcast legutóbbi adásából kiderült. A PlayStation Productions vezetője, Asad Qizilbash a beszélgetés során az adaptációs folyamatok nehézségeiről beszélt, ekkor árulta el, hogy a tíz készülő produkció között akadnak filmek, sorozatok, sőt, még animációs alkotás is. A produktumok zöméről egyébként már jó ideje lehullt a lepel: januárban előzetes is érkezett például a Neill Blomkamp által rendezett Gran Turismo filmhez, emellett hónapokkal ezelőtt berendelték az imént említett The Last of Us második (de korántsem utolsó!) évadát, de sorozat készül a Twisted Metalból, God of Warból és a Horizonból is – a Netflix nézetei miatt egyébként magasan az utóbbi minősége miatt aggódom a leginkább. Továbbá a John Wick rendezőjével a fedélzeten forog az autentikusnak szánt Ghost of Tsushima, valamint szintén vászonra költözik például a Days Gone is. Elviekben a Jak and Daxter és a Gravity Rush sem ússza meg a feldolgozást, ez azonban még így is csak kilenc produkció (a Death Stranding moziért ugyebár nem ők felelnek), szóval egyelőre kérdéses, hogy mi a 10. induló, plusz azt sem tudni, melyik cím kap animációs adaptációt. Az mindenesetre biztos, hogy a Sony istállójában rengeteg cím közül lehet választani – ki tudja, talán épp a Destiny mostanra eléggé gazdag univerzuma fog új formában megelevenedni.