Shem Phillips, a Garphill Games ura, a Nyugati királyság- és a North Sea-sorozatok alkotója ezúttal egy jóval könnyedebb és mondhatni, földhöz ragadtabb, bár ezzel együtt sem kevésbé élvezetes témára csapott le. Az Arkus Games tagságával, 2020-ban indított Kickstarter-kampány természetesen siker lett, a Shelfie Stacker pedig idén őszre elkészült, hogy végre eljusson a támogatókhoz. A már említett siker lényegében garantált volt, nemcsak a szerző személye, hanem a játék alapötlete miatt is: ebben a társasban ugyanis a játékosok vérbeli gamerek, akik a Kallax polcaira gyűjtik a társasjátékaikat, miközben különböző feltételeknek próbálnak megfelelni. Vár a Dead of Autumn és a Terrifying Mars, hogy bezsákold, majd polcra helyezd. De jól vigyázz, mert ha valamit nem tudsz szépen elrendezni, az megy a szégyenfalra, ami viszont mínusz pontot jelent!

Shelfie Stacker

  • Partner/kiadó: Arkus Games
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 1-4 fő
  • Játékidő: átlagosan 20-40 perc
  • Korcsoport: 8+
  • Nehézség: 2,40/5
  • Ára: a kiadó honlapjáról 52 dollár, nagyjából 16 250 forint az alapjáték

Igazi metajáték ez, ahogy az már sejthető, így az már eleve mosolyogva nézi a borítót és a különböző illusztrációkat, elnevezéseket, aki otthon van a témában és a társasjátékok világában. A kifacsart és megcsavart dobozképek és játéknevek jelentik a habot a tortán, miközben maga az elképzelés, polcra pakolás, geek kultúra megjelenése adja meg az alaphangulatot. A viszonylag kis dobozban szépen elfér minden, maguk a szállító dobozok, a kockák, a kártyák és lapkák, ha pedig készen állunk a bevásárlásra, jöhet a nagybetűs harc.

Akciókat fúj a sale

A setup egyszerű, mint az egyszeregy. A játékosok kapnak 9 kártyát a 18-ból, ami a karakterszínhez tartozik, plusz egy játéktáblát és egy szégyenfalat, a kockák (játékosszámnak megfelelően) zsákba kerülnek, a játéktér közepére pedig kikerül játékosszám+1 szállító doboz, amire véletlenszerűen húzunk 3-3 kockát. Random húzunk még három lapkát a célokkal (legtöbb egy színből, első elérés és játék végi pontozás témákkal), majd mehet is a játék, ami hét fordulón át tart.

Adott fordulóban minden játékos választ egy kártyát, majd azt egyszerre fordítják meg, hogy látszódjon, ki mit lép. Aki a legkisebb számot választotta, az választ először dobozt a kockákkal (döntetlen esetén ABC szerint, mivel minden lap tartalmaz egy betűt is), amiket aztán elhelyezhet a saját tábláján. A lényeg, hogy minden oszlopot alulról indíthatunk, egy oszlopba csak azonos színű és emelkedő sorrendben épülő kockasor kerülhet. Amennyiben egy kockát semmilyen módon nem tudunk lehelyezni, az megy a szégyenfalra, vagyis a kis szekrénybe. Ami jó hír: a hatos kockák bármilyen számra változtathatók, szabadon variálhatók, illetve minden kártya rendelkezik valami extra képességgel, így akár tartalékolhatunk is kockát, de az értékét is növelhetjük vagy csökkenthetjük.

Amennyiben a hét forduló lezajlott, természetesen a legtöbb győzelmi ponttal rendelkező fél nyer, győzelmi pontot pedig a kockasororokkal, illetve a feladatok teljesítésével szerezhetünk: utóbbinál mindig ahhoz kerül a “legtöbb egy színből” lapka, akinél az aktuálisan legtöbb kocka van az adott színben, míg a többi az illusztráción látott minta eléréséért jutalmaz. Az “első elérés” természetesen azt, aki legelőször teljesíti a kihívást. Ami viszont kellemetlen: a szégyenfalra kerülő játékokért mínusz 2 pont jár, így óvatosan töltsük fel a kisebb szekrény polcait, mert az értelmetlen és átgondolatlan harácsolásnak nem lesz jó vége.  

Filler gamereknek

Gamereknek tematikusabb játék talán nem is létezik, a Shelfie Stacker ráadásul egy nagyon szerethető, absztrakt stratégiai megvalósítással igyekszik a játékosok kedvében járni, mely le sem tagadhatná, hogy az ihletet a Sagrada és Azul párosból merítette. És milyen remek címek, már nem is azért, mindezt kitoldva ugye a nagyon erős gamer érzéssel és élménnyel. Amikor a csoportokban csak úgy jönnek-mennek a shelfie-k, amik egész falakat terítenek be, nos, akkor azt hiszem, felesleges is azon elmélkedni, mennyire van létjogosultsága egy ilyen társasnak. És bizony a Shelfie Stacker működik, a kockák nagyon mutatósak és ötletesek, ahogy az egész kialakítás, a játékmenet pedig elég átgondolt ahhoz, hogy kellően manipálhassuk az egyébként sem ördögtől való kockákat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A játékélményt bővíti még a Deluxe kiegészítés, ami néhány plusz mechanikát és tokent hoz a képbe, illetve egy kívánságlistát, ami személyes és amit szintén pontokért érdemes teljesíteni. Ez nyugodtan mehet az alapjáték mellé, mert még egy kis extra réteggel egészíti ki a jól működő koncepciót. Maga az inzert elég jó, így arra sem lehet panasz, ahogy az anyagminőségre sem, ehhez képest pedig az ár is visszafogott. Persze, a Shelfie Stacker nem egy hatalmas cím, nem egy igazi slágerjáték, Shem Phillips ennél komolyabb alkotásokat szokott letenni az asztalra, de ha gamer vagy, kicsit is ismered a társasjátékok világát, akkor már csak vicces kis kikacsintásai miatt is remek fillerre tehetsz szert a képében, pláne, ha a Sagrada-Azul párost is kedveled. Jó kis játék, de semmi nagy csoda, egyszerűen csak azt hozza, amit várna tőle az ember. 

(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, az Arkus Gamesnek! A játékhoz kell némi nyelvtudás, és tudomásunk szerint rajongói fordítás még nem készült.)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát