Egyes szakértők már most, 2025 vége felé haladva attól tartanak, hogy az AI nukleáris háborút fog kirobbantani és szerintük ez már nem is lehet annyira messze. Konkrétan azt állítják, hogy az AI gyakorlatilag minden szintű katonai döntéshozatalba való integrálására irányuló széles körű törekvés létrehozhat egy olyan állapotot is, mikor az AI vagy megkapja a nukleáris fegyverek indításának jogkörét, vagy az ezzel a jogkörrel rendelkező emberek annyira függővé válnak az AI útmutatásaitól, hogy ha a mesterséges intelligencia azt mondja nekik, hogy nyomják meg a nagy piros gombot, akkor hezitálás nélkül meg is fogják nyomni.

chatgpt-image-2025-szept-8-154333.png

Jacquelyn Schneider, a Stanford Egyetem Hoover Wargaming and Crisis Simulation Initiative igazgatója a Politico-nak kifejtette, hogy bizonyos háborús játékok szimulációjánál az AI hajlamos a konfliktusokat olyan apokaliptikus szintre fokozni, amelyet az emberek semmiképp sem hagynának. Schneider szerint olyan, mintha a mesterséges intelligencia megértené az eszkaláció jelentését, de nem tudja, hogy mi az a deeszkaláció, vagyis miként kellene egy pattanásig feszült helyzetet kezelnie. Jon Wolfsthal, az Amerikai Tudósok Szövetségének globális kockázatokért felelős igazgatója elmondta, hogy jelen pillanatban a Pentagon ragaszkodik ahhoz, hogy mindig legyen emberi beavatkozás és semmit ne bízzanak 100%-ban az AI-ra. „A kormányzat támogatja a nukleáris fegyverek feletti emberi ellenőrzés fenntartásának szükségességét” – mondta Wolfsthal. Tény, hogy mindez most még úgy hangzik, mint egy sci-fi háttértörténete, de azt a Politico is megjegyezte, hogy hiába tűnik abszolút lehetetlennek a Dr. Strangelove végítélet-gépe vagy akár a Skynet a Terminátorból, nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő.

A borítókép illusztráció