Mennyiségi javulásra számíthatnak, akik az iPhone 18e-re várnak

Nem jobb, inkább nagyobb lesz a következő olcsó iPhone a hírek szerint.

Amíg az iPhone 18e kijelzője nem sokat fejlődik az elődjeihez képest, addig az iPhone 18-ra és az iPhone Air 2-re aligha lesz bárkinek panasza, derült ki egy kínai forrás által. Ezekről az Apple telefonokról az utóbbi hónapokban egyébként nem sok szó esett. A figyelmet egyértelműen az iPhone Ultra vonta magára, és emellett legfeljebb az iPhone 18 Pro és Pro Max tudott néha-néha még bekerülni a sajtóba. Ám a többi telefonról sem érdemes megfeledkezni, hiszen mégiscsak ezek lesznek az elérhetőbb árú modellek, amelyekre a legtöbben lecsapnak. Az iPhone 18e esete pedig külön érdekes lehet, mert a memóriaválság kellős közepén lehet épp az innováció hiánya lehet majd az, ami segíthet szinten tartani az árát. Persze az megint jó kérdés, hogy akkor mi szükség van új termék bevezetésére? Nos, azt mondtuk már, hogy pár század hüvelykkel nagyobb lesz, mint az iPhone 17e? Ha nem, akkor részletek alább:

Borítókép: depositphotos.com / ifeelstock