Miután a Facebookon és a magazinban is felhívtuk a figyelmet pályázatunkra, sokan jelentkeztek azzal, hogy megpróbálnák a tesztírást. Sajnos a megadott határidőig a bejelentések feléből lett csak konkrét anyag, ám az elfogadott hét mű igen jól sikerült, sőt közülük négy olyannyira, hogy meglehetősen nehéz volt a választás. Nem árulok zsákbamacskát: cb92, Lor_, Mister_X és Teomus írásairól van szó, és hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy közülük a már előző hónapban is ügyes dolgozatot benyújtó Lor_ érdemli ki az első helyezettnek járó két hónapos PC Guru előfizetést.  

Hivatalosan tehát a 2013 áprilisi Tesztelj velünk! pályázat győztese:

  • Lor_, a They Bleed Pixel című játékról készített tesztjével.

A végére pedig egy extra meglepetés: s_marcell nicknevű olvasónk egy videotesztet készített a Shank című játékról, amelyet alant megtekinthettek, és amelyet „befogadtunk”, sőt a munkájáért különdíjban is részesítjük. Köszönjük neki, és egyben gratulálunk!

Természetesen a többieknek is köszönjük a munkát, az elfogadott tesztek szerzőinek pedig úgyszintén jár a gratuláció, írásaikat hamarosan elolvashatjátok az oldalon. A májusi pályázat pedig már el is indult, várom a jelentkezőket!  

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!