Ryan Murphy az a pasas Hollywoodban, aki abszolút fogyasztható sorozatokat gyárt (méghozzá nem kis mennyiségben), viszont szeret provokálni is. Olyan sorozatokkal vált ismertté, mint az American Horror Story vagy a Szörnyeteg-széria, amelyekben a test, az identitás és a társadalmi tabuk groteszk látványossággá alakulnak. Murphy pályáját az American Horror Story 1. szezonja (Murder House) óta követem, és be kell valljam, hogy hiába tartom sokkal nagyobb klasszikusnak mondjuk a Maffiózókat vagy a Trónok harcát, az AHS roppant meghatározó volt az életemben. Bevezetett az antológia-sorozatok világába, méghozzá a horror oldaláról. Noha akadtak pocsék évadok (például a Roanoke vagy a Cult), maradtam végig, mert érdekelt, hogy mivel tudnak még meglepni. Ryan Murphy eközben világhírű producerré avanzsált és hírnevét csak tovább öregbítette olyan szériákkal, mint a Scream Queens, az American Crime Story vagy a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori. A 2026-ban bemutatott The Beauty (magyarul: A szépség) ebbe az alkotói hagyományba illeszkedik, miközben talán Murphy egyik legnyíltabban szatirikus és egyben legellentmondásosabb projektje. A sorozat a divatipar, a digitális kultúra és a biotechnológia metszéspontján vizsgálja a modern szépségkultusz működését, lényegében egy sci-fi testhorror keretében, amely egyszerre látványos és már-már túltolt módon provokatív.
A történet alapja egy különös járvány: egy szexuális úton terjedő vírus – a címadó Szépség – megfertőzi az embereket, és tökéletes külsőt biztosít számukra, miközben halálos mellékhatásokat hordoz. A jelenség igen gyorsan társadalmi hisztériát vált ki, miközben két FBI-ügynök (Evan Peters és Rebecca Hall) nyomozni kezd az ügyben, és felfedi a háttérben működő biotechnológiai és gazdasági érdekeket. Érdekesség, hogy a koncepció már önmagában is ironikus: a szépség itt nem áldás, hanem fertőzés. Ebből a szempontból A szépség nagyon hasonlít A szer (The Substance) című testhorrorra, ami két évvel ezelőtt tarolta le a mozikat és vált azonnal közönségkedvenccé. Murphy világában az esztétikai tökéletesség nemcsak a társadalmi mobilitás kulcsa, hanem szó szerint halálos kór. A vírus által „megszépült” karakterek további adagok (boosterek) nélkül később groteszk, borzasztóan erőszakos módon pusztulnak el – például spontán szétrobbannak –, ami egyszerre látványos és gyomorforgatóan undorító. Azt azért hozzá kell tenni, hogy ez az alapötlet nem Murphy saját találmánya: a történet a Jeremy Haun és Jason A. Hurley által írt képregény adaptációja, amelyben a szépség mint betegség jelenik meg. Viszont a sorozat továbbmegy és karakterközpontúvá teszi a cselekményt, a fókuszt hol a nyomozókra, hol egy elmeroggyant bérgyilkos-párosra, hol az Ashton Kutcher által alakított dollármilliárdos üzletemberre, hol pedig a Szépséget használó hétköznapi kisemberekre helyezve.
Aki régebb óta követi, az tudja, hogy Murphy régóta foglalkozik a test manipulációjával – gondoljunk a plasztikai sebészet világát feltáró Kés/Alatt című sorozatra –, de itt a test már nem pusztán alakítható objektum, hanem biológiai és gazdasági infrastruktúra. A vírus lényegében a biotechnológiai kapitalizmus terméke: egy gyógyszeripari vállalat által terjesztett árucikk, amelynek társadalmi hatása katasztrofális, csakhogy a profit érdekében efölött képes lenne szemet hunyni az, aki piacra dobta. Ashton Kutcher ebben a szerepben túlzás nélkül zseniális. Beadatja magának is a Szépséget, amivel búcsút int az öregedésnek, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy plusz adagok nélkül a biztos halál vár rá – és vele együtt mindenki másra is, aki használja a termékét. Ebben a történetben a szépség maga válik fizetőeszközzé: a fertőzöttek soha nem olvassák el a szerződést, amit az injekció előtt kapnak, soha nem törődnek a lehetséges mellékhatásokkal – nekik csak az számít, hogy tökéletesek legyenek.
A sorozat ebből a szempontból erősen rezonál a jelenlegi kulturális trendekkel: a közösségi média által meghatározott szépségideálokkal, a plasztikai beavatkozások normalizálódásával és a test „optimalizálásának” technológiai ígéretével. Murphy maga is utalt arra, hogy a testmódosítás ma már nem tabu, hanem státuszszimbólum lett, ami inspirációt adott a sorozat témájához. Erre a legjobban az 1. évad utolsó két epizódja világít rá, mikor két teljesen hétköznapi, középiskolás lány kerül a középpontba, akik a közösségi médiából értesülnek arról, hogy megvásárolható a Szépség. Láthatjuk, hogy az iskolában egyre többen adatják be maguknak, majd tanítás közben összeesnek a teremben, rángatózni kezdenek és kezdetét veszi az átalakulás. Murphyék ezt minden esetben a testhorror eszközeivel mutatják be: az alany teste deformálódik, törnek a csontjai, kiesnek a fogai, kvázi „levedli” magáról az előző alakját és egészen másik testben éled újjá. Stilisztikailag A szépség tökéletesen illeszkedik Murphy vizuális univerzumába. A sorozat képi világa egyszerre emeli be a luxust, a szexuális fetisizmust és a groteszk előadásmódot: divatbemutatók, luxus otthonok, steril laboratóriumok és gore-ba hajló testhorror-jelenetek váltják egymást. Ehhez pedig nagyszerű – és jól bejáratott – csapatot gyűjtöttek össze: Evan Peters, Rebecca Hall, Jeremy Pope, Jessica Alexander és Ashton Kutcher mellett olyan nagy nevek tűnnek még fel, mint Vincent D'Onofrio, John Carroll Lynch, Meghan Trainor vagy épp az olasz film-ikon és egykori modell, Isabella Rossellini.
Ha Ryan Murphy sorozatról van szó, akkor sajnos benne van a pakliban, hogy el lesz húzva. Ez leginkább az American Horror Story esetében volt feltűnő, ahol több évadnál is azt hittem, hogy a 8. vagy 9. epizód környékén megjött a lezárás, erre kiderült, hogy még hátravan 3-4 rész. A szépség szintén ebbe a kategóriába esik, bár Murphy javára szól, hogy rövidebb epizódokkal dolgozik, és valahogy a vágás is jobb, az epizódok pörgősebbek. A sztori ugrál a karakterek között, de én úgy gondolom, hogy pont akkor a legérdekesebb, mikor nem a főszereplők állnak a középpontban. Felettébb érdekes Evan Peters és Rebecca Hall (a két FBI-ügynök) nyomozása, vagy épp a vállalat hidegvérű bérgyilkosának (Anthony Ramos) karakteríve, aki felkarolja az egyik célpontját (Jeremy Pope) és saját kis növendékévé teszi, de a sorozat társadalomkritikus éle nem itt ütközik ki. Sokkal érdekesebb, mikor azt láthatjuk, hogy a Szépség miként hat a hétköznapi emberekre. Mikor egy házaspár a beteg gyermekük ágya mellett azon tanakodik, hogy beadva neki a szert, lényegében megkaphatnák azt az életet, amire vágytak. Esetleg a korábban említett középiskolás lányok történetszála, akik azért fizetnének (akár a saját testüket odaadva) a Szépségért, hogy úgy nézzenek ki, mint a modellek a Vogue címlapjain. A szépség és a torzulás Ryan Murphy sorozatainál mindig egymásba csúszik: a kifutók világa mögött gennyes fertőzés és rothadás rejtőzik. A sorozat legemlékezetesebb nyitójelenetében például egy szupermodell brutális ámokfutásba kezd egy divatbemutató után, majd spontán szétrobban az utcán – ez egy groteszk metafora a divatipar önpusztító mechanizmusaira.
Ashton Kutcher karaktere, a gyógyszeripari milliárdos Byron Forst a sorozat egyik leginkább karikatúraszerű figurája: a tech-elit gátlástalan képviselője, aki szó szerint halálos terméket ad el a társadalomnak, ám az 1. évad utolsó epizódjában valahogy mégis sikerül az emberi oldalát bemutatni. Egyértelműen Kutcher a legerősebb pont A szépségben – csak miatt megéri megnézni ezt az évadot. Evan Peters – aki az AHS óta együtt dolgozik Murphyvel – FBI-ügynökként a narratíva egyik stabil pontja. Karaktere fokozatosan maga is a vírus hatása alá kerül, ami érdekes identitásdrámát hoz létre, de hidegvérű ügynökként Peters itt nem tud úgy brillírozni, mint Jeffrey Dahmer szerepében a Szörnyetegben. A színészi játék többnyire egész erős, hol kifejezetten humoros (lásd: a bérgyilkos és a tanítványa közti párbeszédek), de a karakterek gyakran inkább archetipikus figurák, mintsem valódi pszichológiai személyiségek. Ugyanígy a sorozat provokatív jellege is inkább csak egy felfújt lufi – messze nem annyira bevállalós, mint A szer volt. Kapunk némi meztelenséget, de csupasz hátsóknál sosem mutatnak többet, a szexjelenetek pedig a kora esti műsorsáv tévéfilmjeit idézik – vagyis mindenki a takaró alatt csinálja, és semmi nem villan ki. Emiatt kissé becsapva érezhetik magukat azok, akik a leírás alapján valami 18+ korhatáros, elvont testhorrort várnak, mert A szépség ebből a szempontból sokkal visszafogottabb, mint mondjuk a Két test, egy lélek volt az Amazonnál.
Ez a sorozat végső soron nem is annyira horror, mint inkább egy groteszk (görbe)tükör a társadalom felé. Murphy világában a szépség nem felszabadító erő, hanem egy olyan struktúra, amely a testet árucikké alakítja át, aminek a reklámját TikTokon pörgethetik a fiatalok. A sorozat legprovokatívabb állítása talán az, hogy a modern társadalom már eleve fertőzött: a vírus csupán láthatóvá teszi azt a kényszert, amely a tökéletes test utáni vágyat hajtja, és ebből a szempontból a fertőzés tehát inkább egyfajta metafora – méghozzá a kapitalista szépségipar metaforája. Lehetett volna vágni belőle és talán 1-2 epizóddal hosszabb is, mint kellene lennie, de mégis fontos alkotás. Olykor abszurd, olykor undorító, máskor meg egyenesen vicces, viszont ezekkel az eszközökkel az alkotók (Murphy mellett Matthew Hodgson nevét is érdemes megemlíteni) tudatosan próbálják lenyomni a torkunkon a mondanivalót. Azt, hogy mára eltorzultak a szépségideálok.
Külföldi sztárokat, hírességeket, megélhetési celebeket próbálunk majmolni, miközben a saját identitásunk elveszik. Ha a tükörbe nézünk, akkor nem magunkat látjuk, hanem azt a személyt, aki még nem az, akivé válni szeretnénk. Egy 1.0-s változat, egy demo, egy shareware-verzió. Ti mit tennétek, ha létezne egy bárki számára megvásárolható szer a világon, amit beadva új emberré válhatnátok? Beadnátok magatoknak, tudva, hogy a lehetséges mellékhatások között szerepel az is, hogy teljesen random, egyszer csak apró húscafatokra robbantok az utcán? A szépség ezeket a kérdéseket boncolgatja, és valószínűleg fogja a továbbiakban is, hiszen a finálét elnézve muszáj folytatniuk a sztorit. Ha abban Murphy jobban rákoncentrál a kevésbé extravagáns karakterekre és többet mutat abból, hogy az „egyszerű” emberek hogyan élik meg a Szépség használatát, illetve annak személyiségtorzító velejáróját, akkor ebből kult-sorozat válhat.
Borítókép forrása: FX
