Annak ellenére, hogy a lengyel Vixa Games által készített The Crackpet Show még erőteljesen Early Access státuszban van, tartalomban nem szenved hiányt. Az alapötlet igazán kreatív, és eddig a megvalósítása is remek. A teszt írásának pillanatában a show első két szezonja érhető el, ami 12 epizódot, fegyverek széles tárházát és néhány változatos perket foglal magában, így unatkozni már biztosan nem fogunk. A fejlesztők mottója, miszerint „Az élet túl rövid ahhoz, hogy unalmas játékokkal játszunk” alapján megragadnám az alkalmat, hogy át is ugorjunk a lényegi részre, mert az élet ahhoz is túl rövid, hogy unalmas bevezetőket olvassunk, ráadásul az összevissza hadoválástól még senkinek nem lett több „fame” pontja! Ez a játék pedig éppen arról szól, hogy lájkjainkat eszement fegyverekre (vagy egyéb őrült dolgokra) cseréljük.

A népszerűség ára

Az internet korában már rengeteg lehetőség áll nyitva mindenki előtt, aki valamilyen formában híres/közismert szeretne lenni, ennek ellenére a különböző tehetségkutatók és vetélkedők sem sokat vesztettek népszerűségükből. Sokféle műfaj között válogathat a nagyérdemű közönség, de esélyesen senki sem fog a The Crackpet Show-hoz hasonlót találni, ami az egyik legbrutálisabb vetélkedő a brutális vetélkedők között! Bizony, és ezt nem én mondom, hanem a műsorvezető papagáj, szóval biztosan így van, ne is kételkedjetek benne! Ami furcsaság csak megtörténhet, az itt biztosan meg is történik. Vagy nem, igazából semmi sem biztos. A nézők éheznek a véres és kegyetlen erőszakra, ráadásul minél több ellenfelet pusztítunk el, annál nagyobb hírnévre teszünk szert. Jelentkezők pedig akadnak bőven, akiket nem riaszt vissza a megmérettetéstől még az sem, hogy lehet, hogy egy trombitával kell magukat végigverekedni a legnagyobb és legvisszataszítóbb ellenfeleken. De, ha lájkjaink vannak, akkor igazából mindenünk megvan, az internetes népszerűségért pedig ugyebár megéri az életünket kockáztatni (nem). Viszont a legerősebb fegyverek és képességek ellenére is elér mindenkit a végzete, ami nem lesz szép. Békés meg főleg nem. 

Brutalitás és vér

Térjünk is át a játékmenetre. Nemcsak furcsa fegyverekből akad már most bőven, a furcsa ellenségekért sem kell a szomszédba mennünk. Mivel mi magunk is mutáns kisállatok vagyunk, ellenfeleink is ebből a kategóriából kerülnek ki, de velük még nálunk is sokkal cudarabbul bánt az anyatermészet (vagy a fejlesztő, részletkérdés). Az igazi látványosságért és az abszolút W.T.F.-faktorért viszont természetesen főbossok felelnek, amik már most annyira zseniálisan agyamentek, hogy igazán kíváncsi vagyok, hova lehet még őket fokozni. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Egy műsoron belül több fajta útvonal közül is választhatunk, attól függően, hogy a sikeres teljesítés után mivel szeretnénk gazdagodni, bár némelyik csak tapasztalatot ad. De azt sokat. A győztes menetek végén, ahogy népszerűségünk és vérszomjunk egyre csak növekszik, úgy figyelnek ránk fel a különböző szponzorok is, amik a néha-néha kapott random perkekkel ellentétben élethosszig tartó szuper képességekkel (szigorúan külön írva és olvasva) látnak el bennünket. Kihívások még így is bőven akadnak, ezért kifejezetten öröm, hogy ebbe a mókába még 3 másik pajtásunkat is behívhatjuk, ugyanis már most helyet kapott benne a remote play is.

Early Access ide vagy oda, a The Crackpet Show akár már most megállná a helyét teljes játékként, hiszen tartalmas és kreatív, viszont 3-6 hónapig még minimum korai hozzáférésban marad. A fejlesztők teli vannak ötletekkel, így a következő hónapokban még ennél is őrültebb fegyverekre, perkekre, pályákra és ellenfelekre számíthatunk. Későbbi árazásáról egyelőre nincs hír, jelenleg 15% kedvezménnyel 12,74 euróba (nagyjából 4700 forintba) kerül, ami egészen korrekt, főleg, ha szeretitek a morbid (néhol igen fárasztó) humorú roguelike bullet hell játékokat. Ha pedig még a barátaitok is vevők az effajta szórakozásra, akkor pedig mindenképpen megérhet egy próbát.