• Új embereket keres az Ubisoft a The Division fejlesztéséhez
  • Művészek, menedzserek és narrációval foglalkozó emberek jelentkezését egyaránt várják
  • A munkaleírás alapján a feladat a The Division világának kibővítése

Bár a The Division rajtja meglehetősen rögösre sikeredett, és sokan csalódtak induláskor a címben, a Massive Entertainment alkotása azóta már összeszedte magát, és mint azt nemrég megtudtuk, immár 20 millió játékossal büszkélkedhet. Az Ubisoft pedig a jelek szerint a harmadik évben sem akarja magára hagyni a programot, ugyanis nemrég elkezdtek újabb embereket keresni a projekthez.

A kiadó honlapján megjelent összesen 25 állásajánlat meglehetősen vegyes képet fest, keresnek művészeket, designereket és menedzsereket egyaránt, a feladat pedig nem más, mint a The Division világának kibővítése és a valaha volt legjobb nyílt világú RPG megteremtése. Amit külön érdemes kiemelni, az az, hogy írók jelentkezését is várják, új narratív elemek, párbeszédek és forgatókönyvek összehozására, pedig egyszer már kijelentették, hogy a The Division története már nem fog bővülni. Lehet, hogy végül mégis meggondolták magukat, és a játék harmadik évében kapunk egy DLC-t, mely pontot tesz Aaron Keener történetének a végére?  

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!