• November 10-én jelenik meg a The Falconeer
  • Ez egy légicsatás RPG, melyben madarak hátára pattanhatunk

Ha levegőben vívott harc, akkor elsőre mindenki repülőkre gondol, pedig lehet ezt máshogy is: például úgy, ahogy a The Falconeer teszi, melyben különböző ragadozó madarakkal, sárkányokkal és egyéb fantázialényekkel vívhatunk majd epikus csatákat.

the-falconeer-megjelenesi-datumot-es-uj-trailert-kapott-az-open-world-jatek-melyben-madarakkal-csatazhatunk.jpg

A Tomas Sala fejlesztésében készülő nyitott világú RPG több végigjátszható kampányt tartalmaz majd, különféle mellékküldetésekkel, illetve rengeteg felfedeznivalóval és titokkal, most pedig már azt is tudni, hogy mikor eshetünk neki: a The Falconeer az Xbox Series X és az Xbox Series S premierjével egy időben, november 10-én érkezik, méghozzá az említett konzolok mellett PC-re is.

A bejelentés mellé egy vadonatúj (ámbár igencsak rövid) trailert is kaptunk a látványosnak ígérkező játékról.