• A The Last of Us Part 2 továbbra is remek tempóban fogy
  • Annyira, hogy már minden idők harmadik legtöbb bevételt hozó, Sony által kiadott címe az USA-ban
  • Csak a Marvel’s Spider-Man és a 2018-as God of War előzi meg

A The Last of Us Part 2 júniusban nagyon erős rajtot vett, és nemrég az is kiderült, hogy a játék népszerűsége és lendülete azóta sem csökkent, legalábbis Amerikában biztosan nem. Az amerikai piac eladásait figyelő NPD Group közzétette ugyanis a júliusra vonatkozó statisztikáit, melyekből tisztán látszik, milyen remekül teljesít a Naughty Dog alkotása a pénztáraknál.

A The Last of Us Part 2 ugyanis a július negyedik legjobban fogyó címe lett, azonban ennél is szebb teljesítmény, hogy immár ez minden idők harmadik legtöbb bevételt hozó, Sony által kiadott játéka az USA területén, közvetlen a Marvel’s Spider-Man és a 2018-as God of War mögött. Ti kipróbáltátok már a Naughty Dog játékát? Ha igen, szerintetek megérdemli ezt a sikert?