Végre a CD Projekt RED is megerősítette az új The Witcher 3 DLC létezését?

A stúdió felfedte, hogy az elkövetkezendő időszakban a piacra dob egy bejelentés előtt álló projektet – csak nem a rejtélyes kiegészítőről van szó?

The Witcher 3: Wild Hunt tavaly belengetett kiegészítője sajnos továbbra is csak pletykák szintjén létezik, ez azonban hamarosan megváltozhat, hiszen a CD Projekt RED legfrissebb pénzügyi beszámolójából megtudhattuk, hogy van egy-két meglepetés az egyre nagyobbra hízó vállalat tarsolyában. Többek között a Synth Potato néven tevékenykedő tartalomgyártónak is feltűnt a CDPR azon állítása, miszerint az elkövetkezendő negyedévek során (tehát feltehetőleg még idén) a piacra kíván dobni egy olyan videójátékos projektet, amit eddig nem mutattak meg a nagyközönségnek.

Tekintve, hogy az elmúlt hónapok során elég sokszor hallottunk az állítólag a Fool's Theory (ez a brigád fejleszti a The Witcher remake-et) gondozásában készülő kiegészítőről, nem túl nehéz összekötni a pontokat, de azért csak várjuk ki a végét, hiszen nem tényleges bejelentésről van szó. Ami az eddigi részleteket illeti, a jobb esetben szeptemberben érkező expanzió állítólag hidat képez majd Geralt története és a Cirit a főszerepbe helyező The Witcher 4 között, és bár felmerült, hogy a sivatagos régió, Zerrikania lesz az úti cél, egy volt lengyel újságíró szerint Velenhez kapcsolódik majd az új terület. Én a magam részéről kíváncsian várom az új fejleményeket, mivel mind a Hearts of Stone, mind a Blood and Wine fantasztikusan sikeredett, egy ilyen projekt ráadásul megmutathatná, milyen minőségű felújításra számíthatunk a Fool's Theorytól.

Borítókép forrása: CD Projekt RED