Kezdem azt hinni, hogy elkaszálják a The Witcher multiplayer spinoffját

A Kotaku cikkét követően a CD Projekt RED elismerte, hogy kisebb létszámleépítés volt a Project Sirius kódnéven készülő mellékág csapatánál.

A Cirit a középpontba állító The Witcher 4, a Wild Hunt harmadik kiegészítője (Songs of the Past) és az első rész remake-je miatt relatíve könnyű elfeledkezni a széria többjátékos spinoffjáról, amely Project Sirius munkacímen készül, és az egykori The Molasses Flood (a cég azóta beolvadt a CD Projekt RED-be) bábáskodik felette. A kooperatív élményekre kihegyezett alkotásról egyelőre nem sokat tudni azon túlmenően, hogy 2023 tavaszán újrakezdték a fejlesztést, melynek következtében több alkalmazottnak is ajtót mutatott a csapat, ami ugyebár sosem jelent jót. Olybá tűnik, hogy továbbra sem sikerült túllendülni a fejlesztési nehézségeken, a Kotaku ugyanis arról írt tegnap, hogy el kellett bocsátani néhány alkalmazottat, nem sokkal később pedig maga a CDPR erősítette meg a portál értesüléseit. 

„A Sirius csapat létszámát a projekt jelenlegi fejlesztési szakaszának igényeihez igazítottuk” – olvasható a cég IGN-nek küldött közleményében. „Ennek következtében négy bostoni és öt varsói alkalmazottól megválik a vállalat, további kilenc munkatárs számára pedig belső pályázati lehetőséget biztosítanak, hogy a CD Projekt RED más projektjeinél találjanak számukra megfelelő pozíciót” – folytatódik a szöveg. Ahogy azt a portál is megjegyzi, április 30-án még nem kevesebb mint 83 fő dolgozott a spinoffon, így viszont már csak alig több mint 60-an egyengetik az alkotás útját. Mivel a Project Siriust 2022-ben jelentette be a CDPR, azóta pedig egy árva képkockát sem láttunk belőle, egyáltalán nem lennék meglepve, ha végül elkaszálnák a mellékágat, ám jelen állás szerint még gőzerővel zajlik a fejlesztés, szóval nem temetném előre a közös szörnyvadászatot.

A világ (egyik) legismertebb európai csapata egyébként elég sok vasat tart most a tűzben, hiszen az első mondatban említett The Witcher-játékok mellett már javában zajlanak a Cyberpunk 2 munkálatai, ahogy a vadiúj IP-re, a Project Hadarra is ráállítottak két tucat embert. Én messze a The Witcher 4-et várom a legjobban a készülő programok közül, mert kíváncsi vagyok, sikerül-e átugrani a magasra került lécet, de azért a Cyberpunk 2077 „folytatása” miatt is lelkesen vágom a centit.

Borítókép forrása: CD Projekt RED