A Respawn Entertainment megkezdte bannolni a csalókat a Titanfall PC-s verziójában. A csapat a hivatalos oldalán jelentette be, hogy már a játék megjelenése óta gyűjtik az információkat, de csak március 21-én kezdték kipaterolni azokat, akiket csaláson értek.

A fejlesztők a szerveroldalon működő csalószűrőt, a FairFightot használva zárják el a játékosokat a becsületes pilótáktól. Akit elkapnak, azt a belépéskor az alábbi kép fogadja, ahol szép piros betűvel fel van tüntetve: a FairFight megtalált és csalónak bélyegzett. A játékkal természetesen ekkor is játszhatunk, de csak hasonszőrű csalókkal együtt, a kihívások pedig inaktívvá válnak.

A Respawn közölte, hogy az elzárást azzal nem lehet kijátszani, hogy nem bannolt játékosokkal indítunk egy privát meccset, ugyanis ebben az esetben minden résztvevőt a csalókhoz sorol be a játék, de persze aki nem tett semmi rosszat, az a társaságból való kilépés után az ügyetlenségüket nem segédprogramokkal kompenzáló emberek között szórakozhat.

Ha a rendszer csalónak tekint, de biztos vagy benne, hogy ez tévedés, akkor az anticheat@respawn.com címen adhatod be a fellebbezésedet.

titanfall-csalo.jpg