• Tizennégy játékot jelentetne meg az EA
  • Egyik sem a következő Battlefield

Az Electronic Arts befektetőinek tartott konferenciáján arról beszélt, hogy a 2021-es üzleti évben (ami náluk 2020. április 1. és 2021. március 31. közt értendő) összesen 14 játék kiadását tervezik. Azt is megtudtuk, hogy ezek közül 4 sportjáték, 4 “nagy” cím, 4 harmadik fél által fejlesztett és 2 mobiljáték lesz. Természetesen az új konzolokat is támogatni fogják, illetve az esport világában is terjeszkednének, és már meglévő címeik sem maradnak terméktámogatás nélkül. Megerősítették emellett azt is, hogy régi közönségkedvencek felújítása is készül.

Amit biztosan tudunk továbbá, hogy idén nem lesz új Battlefield, annak kiadását ugyanis a 2022-es üzleti évre, azaz 2021 áprilisa utánra tervezik, addig is be kell érni a rendszeres frissítésekkel a legutóbbi két felvonáshoz.

Szó esett még további közönségkedvencek felújításáról, a Star Wars Jedi: Fallen Order sikeréről, és ehhez kapcsolódóan a Star Wars jogtulajdon további bővítéséről is - itt említenénk meg a pletykált Star Wars "előzményjátékot", illetve a szintén pletykált KotoR felújítást, melyekben már most lehet reménykedni.

electronic-arts-project-atlas.jpg