• Több sírt kapunk, mint a Tomb Raiderben
  • A sírok most valóban ősi sírok lesznek, nem modernkori helyszínek vagy barlangok
  • Az egyensúlyra törekedtek az alkotók
  • A fejtörők változatosak lesznek, és a klasszikus elemeket vegyítik a reboot fizikai megoldásaival

Lara az előző részben leginkább csak a köveken törhette a fejét (be), mivel a sírrablás csak opcionális tételként szerepelt a palettán, ráadásul a feladványok sem voltak igazán embert próbálóak. Fel is háborodott emiatt sok rajongó, és jelentette ki nagy magabiztossággal, hogy a 2013-as Tomb Raider nem is Tomb Raider. Nos, a Rise of the Tomb Raiderben úgy tűnik, ezzel nem lesz gond.

A reggeli remek képek után most némi információval lettünk gazdagabbak, újfent hála a Game Informernek. Ugyanis jártak a Crystal Dynamicsnál, ahol Noah Hughes kreatív direktor elmondta, hogy több sírt fogunk kapni, és a rejtvények is olykor nehezebbek lesznek. Eme fejtörők részben a fizikára épülnek, ahogy az előző epizódban, részben pedig a klasszikus Tomb Raiderekre jellemző terembejárós, ugrabugrálós, kapcsoló nyomogatós, peremen egyensúlyozós megoldást követik, ezzel téve változatossá a hatalmas, ősi sírokat.

A Hughes szerint a fejtörőkkel kapcsolatban azt volt a legnehezebb elérni, hogy azok kihívást jelentsenek minél több embernek, de ne essenek át a ló túloldalára a nehézséggel, ne legyenek túl mesterkéltek se, és az egész játékban egyensúlyban maradjanak az akció-, túlélési- és kalandelemekkel.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!