• A Tony Hawk’s Pro Skater 1+2 egy ideje már megjelent
  • Azonban a pályakészítőnek hála még mindig érkeznek hozzá friss tartalmak
  • A Skramblez nevű youtuber például a Roxfortot építette meg gördeszka parkként

A Tony Hawk’s Pro Skater 1+2 idén szeptemberben került a boltok polcaira, és egyből be is bizonyította, hogy az örök klasszikusokat bizony nem véletlenül hívjuk öröknek, hiszen napjainkban ugyanúgy megállják a helyüket, mint anno, eredeti megjelenésükkor. Az pedig már csak külön öröm, hogy a játék pályaszerkesztőjének hála a mai napig érkeznek hozzá kreatív pályák a közösségtől.

tony-hawks-pro-skater-one-and-two-roxfort-01.jpg

Nemrég például egy Skramblez néven futó youtuber a Harry Potter könyvekből és filmekből ismerős Roxfort kastélyt is felépítette gördeszka parkként. A modell persze nem felel meg száz százalékban a filmben látottaknak, de azért a nagyterem vagy épp a lépcsőház így is tökéletesen felismerhető benne, ahogy azt a lenti videón is látni. Ha pedig ti is szívesen kipróbálnátok magatokat itt, nincs más dolgotok, mint a Tony Hawk’s Pro Skater 1+2 custom creations menüpontja alatt rákeresni Skramblez nevére, bár érdemes megjegyezni, hogy a pálya sajnos csak PC-re elérhető.