A játékokban elrejtett meglepetéseknek, vagyis easter eggeknek szép és hosszú hagyománya van: a fejlesztők sokasága gyakran él ezzel a lehetőséggel, mi, játékosok pedig szíves-örömest indulunk nem egyszer hosszadalmas keresésekre, csak hogy a saját szemünkkel lássuk azt a bizonyos kikacsintást vagy belsős poént, amit a gondosan felépített program valamelyik eldugott sarkában lehet fellelni.

Ma már szinte kötelező, hogy legyen valamilyen meglepetés a játékban (szoftverben és webes alkalmazásokban is előfordulnak), s mivel mindenki csinálja, nagyon sok ilyennel lehet találkozni -- garantált, hogy te is láttál már jó néhányat a játékos éveid során, de azért remélem, tudok némi újdonságot mutatni az eheti, érdekes meglepetéseket taglaló Top 5-ben. Vágjunk is bele!

5. A God of War és a rejtett telefonszám

Az eredeti God of War 2005-ben jelent meg, s ragadta magával azonnal a közönséget, amely imádta a spártai antihőst, aki kegyelmet nem ismerve indította meg brutális bosszúhadjáratát, melyet sem ember, sem isten nem volt képes megállítani. A játék a PS2 életciklusának végén jelent meg, s méltó felvezetése volt a konzol nagyon szép pályafutásának befejezéséhez, nem mellesleg egy instant klasszikusról van szó, mely nemcsak a platform egyik legjobb játéka, hanem a vezető tervező, David Jaffe karrierjének is egyik kiemelkedő állomása.  

A God of War világszerte 4,6 millió példányban kelt el, s a megjelenésekor több „Év játéka” díjat is hazavihetett, arról nem is beszélve, hogy a kritikusok mellett a játékosok is ódákat zengtek a programról. Mindez azt eredményezte, hogy rengetegen töltötték az idejüket a játékkal, a sok játékos között pedig akadtak csodabogarak is -- egyiküknek egy meglepetés volt a jutalma. Ahhoz, hogy a God of War húsvéti tojását megszerezhessük, teljesítenünk kell a játékot, majd a végső, teljesen üres teremben szét kell vernünk a trónunk lábánál díszelgő szobrokat -- ez nem egy könnyű feladat, hiszen alsó hangon is legalább 200 csapás szükséges, de ha kitartóak vagyunk, akkor egy titkos kód fogad minket, amit feltörve egy telefonszámot kapunk. Ez egy díjmentesen hívható szám, amit bepötyögve maga Kratos veszi fel a kagylót és gratulál nekünk, majd a David Jaffe is tiszteletét teszi.

God nehézségi szinten teljesítve a játékot az extrák menüpontban egy másik telefonszámot is kapunk.

4. GTA 5

A GTA 5 a Rockstar Games eddigi legnagyobb alkotása, amiben majdhogynem mindent 11-es fokozatra tekertek: a főszereplők száma megháromszorozódott, nagyobb világ vár minket, és több mindent tehetünk meg. A GTA 5 hatalmas világában órákat tölthetünk el anélkül, hogy egy tapodtat is mozdítottunk volna a történeten, s ez részben annak köszönhető, hogy milliónyi, változatos melléktevékenység vár ránk, illetve az, hogy megszámlálhatatlanul sok easter egg is felfedezésre vár.

A játékosok első dolga már a megjelenéskor az volt, hogy megtaláljanak minden elrejtett érdekességet, de a lista jó eséllyel még most, novemberben sem lehet teljesnek mondható. Az elmúlt hetekben sikerült felfedezni azt, hogy San Andreas felett három azonosítatlan repülőgép köröz, Mount Chiliad lábánál minden nap újrajátszák a Thelma és Louise fináléját (videó), a hegy tetején éjfélkor egy szellem hagyja üzenetét, másutt meg egy sorozatgyilkos pingálta a falra hátborzongató költeményét. Ezen felül a tenger mélyén egy Lost-utalást találunk, de van Drive és Max Payne 3 kikacsintás is, arról nem is beszélve, hogy nem egy, nem kettő, hanem egyenes négy korábbról ismert karakter tűnik fel a játékban: Niko a Life Invaderen látható, Brucie a multiplayer módban hív fel, illetve van egy weboldala is, Patrick McReary a rablóbandánk tagja lehet, a motoros Johnny Klebitzcel pedig személyesen is találkozunk. Te találtál még valamit?

A GTA nem csak easter eggekben gazdag, hanem városi legendákban is -- az egyik leghíresebb a Nagylábú esete, amiről egy korábbi Top 5-ben már beszámoltunk.

3. Harcos patkányok és Max Payne

A Max Payne sorozatnak van pár könnyen beazonosítható ismérve: egyrészt ugye ott a komor, cinikus és tragikus életpályát maga mögött tudó főhős, aztán a lassított felvételen mutatott pisztolypárbajok is ide tartoznak, illetve a film noire körítés, amihez éjfekete humor társul. Ezek után nem gondolná az ember azt, hogy jutott hely egy bizarr poénnak a halott család gyászolása, az önmarcangoló monológok és a maffiózók meg drogosok látványos módokon történő kiiktatása között -- pedig így történt, bár egy kicsit meg kell dolgozni érte.

Az easter egg az eredeti, még 2001-ben megjelent játékban, annak is az első részében, a Live from the Crime Scene című második fejezetében rejtőzött el. Itt azt kell tennünk, hogy a pálya nyitószobájában, a falon tátongó lyukba bedobunk egy gránátot, ami dolga végeztével egy új mellékküldetést ad, miszerint ezzel a merénylettel háborút hirdettünk a patkányok ellen. A pályát ezután folytatnunk kell, s minden a lehető legnagyobb rendben is fog zajlani, ameddig el nem érünk egy lépcsőt -- a plafonról itt elkezd peregni a vakolat, a következő szobában pedig előmászik egy seregnyi patkány a kezükben méretarányos revolverekkel, s természetesen kisvártatva tüzet is nyitnak ránk, amit jobban teszünk, ha viszonzunk, hiszen könnyen a fűbe haraphatunk.

Személyes kedvencem az eredeti Max Payne-ből, mikor a harmadik rész harmadik fejezetében a 665-ös PIN-kódot hősünk a következő szöveggel kommentálja: „neighbor of the beast.” Ugyanezt eljátszák a folytatásban, de akkor már a 667-es házszámmal.

2. Arkham City a Batman: Arkham Asylumban

A Batman: Arkham Asylum 2009-ben jelent meg, s váratlanul érte a Batman-rajongókat, hiszen különösen ők nem számítottak arra, hogy a múlt silány próbálkozásai után valakinek sikerül egy élvezhető játékot alkotni Gotham védelmezője alapján, ám a Rocksteady jött, látott és győzött. A játék remekül kombinálta a főszereplő harctudását, detektívképességeit és tudását a lopakodás terén, mindezt pedig egy egészen jó történettel, helyszínnel és emlékezetes ellenfelek remekül kiválasztott sokaságával fejelték meg, ráadásul a meglepetések tömkelegéről akkor még nem is beszéltünk.

A Batman: Arkham Asylum jóformán minden egyes szobája rejt valamilyen utalást a képregénysorozat ismert szereplőire, ezek a tárgyak felkutatása pedig már önmagában is szórakoztató feladat, ráadásul nem is céltalan, hiszen Rébusz mellékküldetéseit teljesíthetjük is. A játékosok tehát sok időt töltöttek azzal, hogy mindent felfedezzenek, egy valamit azonban senki sem talált meg, olyan jól el volt rejtve. Ez egy titkos szoba Quincy Sharp irodájának oldalában, s ha be tudunk hatolni, akkor az Arkham Cityre vonatkozó tervek fogadnak minket, eme easter egg pedig fokozottan érdekes abból a szempontból, hogy éppen az említett börtönnegyedben játszódó folytatás bejelentésekor került napvilágra a fejlesztők titka. Persze nincs kizárva, hogy talán pont ők szivárogtatták ki, vagy később, az Arkham City biztossá válása után, fű alatt építették be a játékba, de bárhogy is volt, jópofa.

Szerencsére az Arkham City is bővelkedett a meglepetésekben, amikkel jó ideig el tudtuk magunkat foglalni.

1. A Silent Hill 2 alternatív befejezése

A Silent Hill-sorozat mindig is arról volt híres, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a játékos a gatyájába csináljon, mindezt pedig szürreális, pszichológiai horrorral teszi, hogy velünk maradjanak a látottak, különösen a bizarr lények -- a fejlesztők azonban szeretnek tréfálni is, természetesen a távol-keleti kultúrához illően, nyugati szemnek furcsa módon. A Silent Hill 2-ben ez a humorérzék úgy jelenik meg, hogy lehetőségünk van feloldani egy alternatív befejezést, amiben kiderült, hogy minden, amit láttunk, egy intelligens kutya műve, aki egy teremből, a színfalak mögött figyelte, mit csinálunk, s kapcsolókkal görgetett akadályokat elénk.

A kutya előcsalogatásához legalább egyszer teljesítenünk kell a játékot, majd mikor újrakezdjük, meg kell találunk a Jacks Inntől nyugatra elrejtett kulcsot, amit csak a játék vége felé, a Nightmare Hotel harmadik emeletén használhatunk, ahol, ha minden jól ment, a megfigyelőszobában már várni fog a kutya -- de ha ennyi még nem volna elég, akkor tudni kell, hogy a Mira nevű eb amolyan félhivatalos kabalája lett a sorozatnak. A barátocskánk vendégszerepel a Silent Hill: Origins és a Silent Hill: Shattered Memories titkos ufós fináléjában, találkozunk vele a Silent Hill: Book of Memoriesben, a Silent Hill 4 zenei albuma szerint Mira gitározott a Waiting for You című dal alatt, illetve az iOS platformra megjelent Silent Hill: The Escape-ben játszható karakterként oldhatjuk fel.

A Silent Hill 2 tartalmaz egy titkos ufós befejezést is, melyben hősünket idegenek rabolják el, mégpedig az első SH központi alakja, Harry Mason segítségével, akit szintén magukkal vihetnek a marslakók, ha kioldjuk azt a befejezést.

Minden héten kötelező jelleggel el kell mondanom, hogy az adott felsorolás egy szubjektív vélemény, s ebből fakadóan nem fog egyezni akár a te elképzeléseiddel a témában, akár bárki máséval. Ez azonban nem baj, ugyanis semmi akadálya annak, hogy megoszd velünk a véleményed: mint mindig, most is várjuk tőled a saját listádat, ezúttal természetesen arról, hogy mely fejlesztői meglepetéseket tartod a legjobbnak.