A fantasy, mint műfaj, régóta hódít, nemcsak könyvekben, de számítógépes és videojátékokban egyaránt. Akár hiszitek, akár nem, az első fecske már 1975-ben megjelent, ez volt a dnd, ami tutor programnyelven készült, és a Dungeons & Dragons-on alapult. Négy ember készítette, és többek között azért íródott be az emberek emlékezetébe és a játékok történelemkönyvébe, mert ez volt az első interaktív játék, amiben bossok ellen is kellett harcolni. Az évtizedek alatt szériák születtek és tűntek el, azonban egy biztos: a műfaj élt, él, és élni fog, de hogy milyen irányba fog fejlődni, az a jövő zenéje. Most azonban a múltat vizsgáljuk, avagy következzenek a legjobb fantasy világok!

5. Icewind Dale

A Black Isle Studios jóval a bezárása előtt (három évvel) elkészítette az Icewind Dale címet kapott programot, ami az Elfeledett valóságokba kalauzolta el a játékost, de nem a megszokott környezetbe. Az Icewind Dale-ben a kis csapatunkkal zöld legelők helyett a fagyos pusztaságon kellett járkálni és akciózni, és itt ezen van a lényeg. A fejlesztők nem alkottak meg mély gondolatokat, nincsenek igazán komoly olvasmányok, a beszélgetések a történetet hajtják előre, ami egyébként teljesen lineáris. Azonban a tálalás nem hagy kívánnivalót maga után. Jeremy Soule fantasztikus dallamokat alkotott meg, amik sokáig emlékezetesek maradtak azok számára, akik hallották. Az Icewind Dale jó kritikákat kapott, noha a szerepjátékok rajongóinak nem igazán jött be az akcióközpontúság, és a kevés interakció lehetősége.

4. Lands of Lore

Az 1993-ban boltokba került Lands of Lore a fantasy-játékok korai, de grafikai szempontból már fejlettebb időszakában jelent meg. A Westwood Studiosnak már volt tapasztalata ilyen stílusú programmal (ez volt az Eye of the Beholder), de a Virgin által történt felvásárlás után önálló játék fejlesztésébe vágtak bele, az Advanced Dungeons & Dragons továbbvitele helyett. A gonosz boszorkány és az ellene folyó küzdelem történetét elmesélő program remekül működött, a karakterek, szörnyek érdekesek voltak, a hangok és a képek kiválóak - mai napig beleborzongok, ha felvillan előttem Scotia rusnya arca... A Westwood pont úgy alkotta meg a karaktert, ahogy egy boszorkányt elképzel az ember: kampós orr, nem túl szép ábrázat, fekete köpeny, százfelé álló ősz haj... Érdekessége a címnek, hogy bár a játék pozitív kritikákat kapott, egy olyan komoly hiba benne maradt a Lands of Lore-ban, aminek eredményeképpen nem lehetett végigjátszani a Westwood alkotását. Egy játékos segítségével a hibát sikerült kiküszöbölni, így a mai modern rendszereken gond nélkül élvezhető a Lands of Lore, hála a Good Old Games áldásos tevékenységének. Ez a fantasy környezetben játszódó dungeon crawler jól megutatja, hogy hogyan néztek ki ezek a játékok, több, mint húsz évvel ezelőtt.

lands-of-lore-the-throne-of-chaos.jpg

 

3. The Elder Scrolls

A high-fantasy környezetbe csomagolt Elder Scrolls szériával a Bethesda durva irányváltást tett, hiszen az Arena 1994-es megjelenése előtt főleg sport és licencelt akciójátékokkal foglalkozott. Az Elder Scrolls sorozat részletes, kidolgozott világáról ismert, amiben nincs két egyforma kaland. Tamriel nagy részét már bejárhattuk az elmúlt két évtized alatt: Morrowind, Cyrodill, Skyrim teljesen eltérő környezetet kínált, amiből nekem az erdős-fás hegyes-völgyes-tavas Cyrodill jött be a legjobban. Igaz, az Oblivionban az uralkodó örökösének megtalálása és a pokol kapuinak bezárása eltörpült a rengeteg mellékküldetés mellett. Persze voltak olyan elemei az Oblivionnak, amit a legtöbb játékos megpróbált elkerülni (vámpírlét...), mert a gyógyulás bonyolult és hosszantartó küldetéssorozat után jöhetett csak el. Az Elders Scrolls a Bethesda legjobb sorozatává vált, aminek folytatása nem fog egyhamar megjelenni, noha erről is voltak már hírek…

2. Diablo

Azt hiszem, nincs olyan ember/játékos, aki ne halott volna a Blizzard legendás, mára már kultstátuszban lévő címéről, ami 1996-ban milliók szívét és lelkét rabolta el. Sanctuary a millió veszély földje, ahol a játékosnak minden teremtmények leggonoszabbjával, Diabloval kellett szembenéznie. A hack ’n’ slash hihetetlen sikert ért el, a mai napig az egyik legmagasabban értékelt játék, aminek folytatásai tovább emelték a tétet. A 2000-ben megjelent Diablo 2-ben már öt karakterosztályt lehetett harcba küldeni, az újrajátszhatóság itt is megvolt, a Blizzard a mai napig nem feledkezett meg a gyermekéről. Időnként most is megjelennek hozzá foltok, és bár tavaly év végén felröppent a pletyka, hogy Diablo visszatér, ez hamis hírnek bizonyult, így a Sanctuary földjére vágyóknak még várniuk kell. 

diablo-big.jpg

1. Final Fantasy

Talán nem lepődtök meg, hogy ezt a játékot (sorozatot) tettem az első helyre. Szakagucsi Hironobu sorozata már harminc éve létezik, és mára nem csak egy videojátékot jelent, hanem egy komplett franchise-t, egy kulturális jelenséget, aminek egy-egy újabb felvonását milliók és milliók várják. A Square Enix ezalatt a három évtized alatt képes volt úgy fenntartani egy egyenletes minőséget, hogy gyakorlatilag nincs olyan platform, amire nem jelent meg egy fősodorba tartozó cím vagy éppen egy spin-off. A különlegessége, hogy nem összefüggő történeteket mesél el a sorozat, minden egyes játék önálló világot, sztorit, karaktereket prezentál, amik közül talán nekem a Final Fantasy XIII tetszett a legjobban. A Final Fantasy mára a Square Enix zászlóshajójává vált, aminek összeladása meghaladta a 110 milliós számot, ráadásul a megoldásai számtalan más játékra/sorozatra hatottak. Ez mindenképpen elismerésre méltó!

1-ff13art.jpg