Egy játék sikeressége nem feltétlen az eladások után befolyt összegek nagyságrendjében mérendő, ugyanis akadnak olyan előző konzolgenes programok, melyeket a konkurencia döngölt a földbe fejlesztőikkel együtt, elhagyta a készítőket a motiváció vagy egyszerűen csak az e-kalózók martalékává váltak. Jöjjön tehát a lista, melyen mindegyik példából megtalálható egy-egy. 

Half- Life 3

Nem is volt kérdés, hogy a lista élére egy olyan 20 esztendőre visszanyúló, már oly sokat firtatott franchise-cím kerüljön, aminek a legeslegillendőbb volna elkészíteni fináléját, ugyanis az Ep 2-vel a szálak oly mértékben, oly merényletképpen maradtak elvarratlanul, mintha egy orvos hagyta volna páciensét a műtőasztal kellős közepén, felnyitott mellkassal.

Hogy ha nekiállnánk megszámolni csak azt, hány éven át volt az E3-ak kiemelt pletykája, már-már irracionális számokat kapnánk, de azóta a Valve már teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy teljesen magára hagyta a G-Man által uralt világot. Ezt a játékosok nagytöbbsége még meg is bocsájtja a csapatnak, amíg cserébe Dota 2-vel és CS:GO-val tudják csillapítani a népharagot, a HL fanoknak meg meghagyják a rajongói modok és a százezredik újrajátszások örömeit.

half-life-gordon-alex-980x620.png

Warcraft 4

A Warcraft annak idején egy igazi mérföldköve volt mind a játék, mind pedig a fantasy világnak, hisz a ’94-ben napvilágot látó első rész nélkül a máig élni és virulni tudó World of Warcraft sem létezne, WoW nélkül számtalan MMO-val lennénk szegényebbek és még a MOBA-knak is hűlt helyük volna.
Persze, szép dolog, hogy a Blizzard ilyen hosszú időn keresztül gyártja tartalmait az online szerepjátékához, ámde ideje lenne visszatérni eme univerzum gyökereihez is.

A Tolkien ihletésű világ végtelen történeteket és korszakokat rejt még magában, melyek kétségérzet nélkül megérnének még egy RTS keretein belül zajló elmesélést, még ha nem is a napjaink legnépszerűbb műfaja. Hogy vajon egyszer valamelyik faj képviseletében még újfent hadakat üzenhetünk-e Azeroth vidékein, csak reménykedni tudunk, addig is gyönyörködjünk a Reforged újrakiadás csodáiban.

warcraft-heroes-roster.jpg

Star Wars: Jedi Knight

Csilli-villi Battlefrontok és MMORPG The Old Republic az van, de hol vannak a régi jó Jedi Knightok?  
A messzi-messzi galaxisba kalauzoló játékokból sosem szenvedtünk hiányt, ámde az egész franchise csúcspontja magasan a 2003-as Jedi Academy volt, amit sem azelőtt, sem pedig azután nem tudott felülmúlni egyetlen másik Star Wars játék sem. Ha nagyon elnézőek szeretnénk lenni, talán a Battlefront II-volt az egyetlen, ami fel tudta venni a versenyt az említett sorozattal, de nem ám a 2017-es, hanem a klasszikus.

De sajnos a folytatásban már reménykedni sem reménykedhetünk, mert hát, amikor 2012-ben megérkezett a Disney küldönce, Mickey, meglengetett négymilliárd dollárt, és hopp, a mesefigurák rögvest meg is szállták a Coruscantot, hogy aztán ott vitassák meg aktuálpolitikájuk.  HoHÓ! csattant fel Goofy, jelezvén kiötlötte; egy kis Grievous tábornok fénykardot ide, meg egy kicsit oda is, de frissítsük fel inkább az E.U-t. Kimondta és felfrissítették az E.U-t, és sajnos ezzel egyidejűleg törölték el Kyle Katart, a feketeruhás Luke Skywalkert, mint a legnagyobb mestert, velük a képeket, ahogy Desannal vagy az Inquizítorral vívnak menő fénykardpárbajt, helyette Disney-herceg Kyle Ren-t adtak, meg egy elaggastyánodott (halott) Skywalkert. Építsen már valaki várat mindezekből.

star-wars-jedi-knight-ii-jedi-outcast.jpg

Fable 4

A manapság igencsak erős és minőségi RPG vonalat képviselő játékok közül megannyi címet említhettem volna, de én mégis egy olyan folytatást igénylő névvel rukkolnék elő, ami apai ágról az nyílt világú RPG-k, anyai ágról pedig a Sims-szerű életszimulátorok bitjeit hordja magában, s ez nem más, mint a Fable. Hisz ki ne szerette volna a 2003-ban megjelent Fable: The Lost Chaptert, azt a meseszerű, de a maga módján mégis morbid humorral megáldott világot, ahol kedvünk szerint rosszalkodhattunk vagy akár segíthettünk másokon? 

A program hibái ellenére is egy olyan élményt nyújtott, ami úgy volt tökély, ahogy, majd következett egy sajnos Xbox 360 exkluzivitásból sokaknak kimaradt 2. rész, mit már teljesen új alapokra fektettek a Lionhead-es srácok, majd egy ugyanezen zsánerek megolajozta harmadik, és majd ott pont. Voltak egyéb kikacsintások ugyan a Kinect és az MMO-sabb, online világ irányába a The Journey és a Legends személyében, ámde olyannyira voltak Fable-ök, amennyire az Assassin's Creed is lehet The Lord of the Rings. A világban lakó lehetőségek száma végtelen, az alapanyag jó, már csak egy ötlet, egy csapat, és kellő motiváltság kellene, mert közönsége naná, hogy lenne!

fable-4-hero-megint.jpg

Alan Wake 2

Az Alan Wake az AAA kategória gyenge piaci ütőképesség egyik legjobb példája lehet, még ha maga a játék pozitív visszhangú kritikai- és közönségfogadtatásban is részesült. Már igen jó idő telt el azóta, hogy eme Stephen King egy kávézó asztalán feledett tollából kikelt történetnek a részesei lehettünk. Betekintést nyerhettünk, hogy egy rémirodalmat majszoló író miként próbálja megemészteni a túlzottan rágós falatokat, és hogy miként találkozik szembe a benne lakó démonaival, hogy aztán majd pisztolyt és zseblámpát ragadva, a sötétség által elragadott kedvese megmentésére induljon.

Noha, 2012-ben kaptunk ugyan egy falatkát a folytatásból a favágóinges-szögbelövös American Nightmare megtestesült személyében, azonban a játék inkább csak egy kiegészítőként emlegethető, mintsem teljes játékként. Némi szódával azért elment, de korántsem volt olyan izgalmas és kedélyfeszítő, mint az egyébként atmoszférának nevezhető alapjáték. Sajnálatos mód, ez ügyben már évek óta semmi eljárás nem indult (próbálkozások voltak ugyan, semmi érdemleges eredménnyel), de ami talán némi vigaszt nyújthat, ha minden igaz, Alan történetét egy sorozatban láthatjuk majd viszont.