Sokan azért zárták örökre a szívükbe a szériát, mert eszméletlen látványos jeleneteket láthattunk benne az évek alatt, és ez alól a 2018-as, immár PC-re is elérhető rész sem kivétel, ahol tisztán emlékszem, hogy a sárkányt meglátva percekig csak az államat kerestem. De Kratos már 2005 óta velünk van, és ennyi idő alatt jópár játékban láthattuk, amint laposra ver bárkit, aki az útjába merészel állni. Külön kiemelkedőek a bossfightok a God of War-játékokban, melyek szinte mindegyike kegyetlenül brutális és epikus. Nézzünk is meg ötöt!

5. Herkules (God of War 3)

A kíméletlen izomkolosszus a God of War 3-ban határozottan nem az a Herkules, akit a Disney-rajzfilmekből megismertünk. Agresszív, kőkemény, és óriási oroszlánmintás páncélkesztyűi vannak, amik pont úgy néznek ki, mint az utolsó dolog, amit látni szeretnél, ahogy fénysebességgel az arcod felé repül. Emellett Kratos féltestvére, ami még különlegesebbé teszi az összecsapást. Mint a többi bossfightban, a végén persze itt is megkapod a fegyverét, sőt, pont hogy a saját kesztyűjével vered agyon szerencsétlent. Ja, és a bitang óriás szinkronhangja maga Kevin Sorbo, a szerethetően gagyi Herkules-sorozatból!

herkules.jpg

4. Kronosz (God of War 3)

Ez a bossfight volt a legjobb példa arra, hogy a méret nem számít, ha Kratos begurul. Kronosz egyértelműen a legnagyobb teremtmény, akit a spártai valaha is lepofozott. A titán olyan nagy, hogy nemcsak egy boss, de egyenesen egy külön pályarész is! Úgy mászol végig a testén, mintha az egy komplett építmény lenne. A harcnak mondjuk volt egy kiszámítható pillanata, amikor Kronosz megpróbálta megenni hősünket, persze Kratos nyilvánvalóan kivágta magát belülről (hát mi mást is tenne?), de a legdurvább talán a fájdalmasan valószerű körömletépés volt – ott még én is felszisszentem.

cronos.jpg

3. A Rodoszi kolosszus (God of War 2)

A Rodoszi kolosszus elleni bossfight, mint oly sok más hasonló összecsapás a sorozatban, egy több részből álló küzdelem volt. A God of War 2 nyitó szekvenciája a kolosszus szemének elpusztításától és mechanikus belsejének megsemmisítésétől kezdve néhány epikus QTE-szekvencián át gigantikus karjának levágásáig nemcsak az egész játék, hanem az egész széria legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik. A háttérben épp omlik össze a város, káosz és tűz tombol mindenhol, mi pedig egy hatalmas, járkáló szobrot ütünk bucira. Hát igen, valahogy így kell elkezdeni egy epikus hack & slash-t!

rodosz.jpg

2. Sigrun, a Valkűr királynő (God of War)

A vitathatatlanul az egész sorozat egyik legnehezebb összecsapásának tartott Sigrun, a Valkűr királynő elleni küzdelem valójában teljesen opcionális. Azok, akik elég bátrak ahhoz, hogy megmérkőzzenek vele, egy kimerítő harcra számíthatnak, egy olyan ellenféllel szemben, amely Kratos és Atreus minden képességét maximálisan próbára teszi. A vállalkozó kedvű északi harcosoknak nyolc másik valkűrrel kell megküzdeniük, mielőtt szembenézhetnének Sigrunnal, de ezek közül bármelyikük kvázi sétagalopp, mivel a királynő egyedül sokkal táposabb, mintha mind a nyolc másikkal egyszerre kellene szembenéznünk. Már-már Dark Souls-szintig jutunk, Sigrun pedig azért maradt ennyire emlékezetes, mert szinte mindenkinek meggyűlt vele a baja, mikor a játék kijött. Jómagam például több napot rááldoztam, mire nagy nehezen sikerült levernem.

sigrun.jpg

1. A Hidra (God of War)

A God of War 2005-ben jelent meg, és már a legelső pillanattól fogva nem tétovázott. Szakad az eső, mi meg egy hajón hánykolódunk a tengeren, és mire kell felérnünk a fedélzetre? Na mire? Hát egy hatalmas és éhes hüllő cseppet sem barátságos leheletére! Mivel nagyjából mindenki halott a fedélzeten, úgy tűnik, a vacsora elkészítésének terhe ránk hárul, a Hidra és kis barátai pedig nem túl türelmesek. Mondjuk ezt szóvá is tesszük azzal, hogy átdöfjük a fejét a kettétört árbóccal. Ez a bossfight remek bevezetés volt a God of War világába, és ízelítőt adott mindabból, amire a franchise épült: epikus zenék, lenyűgöző látványvilág, vérszomjas szörnyek, remekül időzített QTE-részek, és persze maga Kratos, a megállíthatatlan veszedelem, aki ma már ikonikus videójátékos karakter lett.

hidra.jpg

A lista persze szubjektív, és én szívem szerint feltettem volna Hélioszt is, akinek Kratos szimplán letépi a fejét a harc végén (a jelenet nagyon sokaknál kiverte a biztosítékot, és a mai napig a sorozat egyik legkegyetlenebb részeként van nyilvántartva), de elfért volna még Árész, Hádész, vagy épp maga Zeusz is, akivel Mortal Kombat-stílusban kűzdhetünk meg a God of War 2 végén. 100%, hogy a God of War: Ragnarökben is lesznek hasonló bossfightok, és ha hinni lehet a pletykáknak, akkor a széria eddigi leglátványosabb, legepikusabb összecsapásaira számíthatunk, hiszen mégiscsak a Ragnarök eljövetele körül forog a sztori. Viszont az, hogy Kratos kiket zúz még le, az a jövő zenéje. Mindenesetre mi kíváncsian várjuk, és reméljük, hogy eme lista is tetszett nektek!