Majdnem pont két hét múlva, március 27-én fog megjelenni a Total War: Rome 2 következő nagy letölthető tartalma, a Hannibal at the Gates, mely a második pun háború kezdetét mutatja be. A DLC ára 15 euró lesz.

A második pun háború az ókori történelem egyik legnagyobb összecsapássorozata volt, melynek középpontjában a hatalmas Római Birodalom és az ugyancsak méretes karthágói sereg állt, előbbi Scipio vezetésével, míg utóbbit Hannibal kormányozta. A DLC-ben ezt a központi csatározást élhetjük majd át, amit csak még izgalmasabbá tesz majd az új térkép, a három új frakció (a szirakuzaiak, a kelta arevaki törzs, valamint a luzitánok), valamint a diplomáciára koncentráló civil technológiai fa.

A Creative Assembly továbbá bejelentette, hogy egy ingyenes letölthető tartalmat is kapni fognak a Total War: Rome 2 játékosai, de ennek részleteit csak később, a Rally Point friss adásában fogják elárulni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!