Úgy tűnik, lassan eljutunk oda, hogy nem mi csinálunk filmeket a mesterséges intelligenciáról, hanem a mesterséges intelligencia csinál rólunk – ezen a ponton ajánljuk figyelmedbe az első AI-rendezésű film előzetesét. A téma tehát aktuális, nagyon is, a Tron: Ares pedig alapvetően egy érdekes kérdéssel operál: vajon mi történne, ha egy mesterséges intelligencia – nevezzük őt mesterprogramnak – átkerülne a számítógépes világból az emberek világába? Az ötlet jó, a kivitelezés viszont… nos, körülbelül annyira komplex, hogy ennyi erővel egy mutatósabb  képernyőkímélőt is bámulhattuk volna két órán át.

Az 1982-es Tron, avagy a számítógép lázadása idehaza nem lett igazán kultfilm, szemben az angolszász országokkal, ahol idővel amolyan geek hivatkozási ponttá vált, és megágyazott a második filmnek. 2010-ben ugyanis megkaptuk a Tron: Örökséget Olivia Wilde-dal és Garrett Hedlunddal, ami egyfajta soft rebootja volt az eredetinek – ezúttal az első rész főhősének a fia kirándult egyet a digitális világban. Most pedig visszavonhatatlanul megérkezett a harmadik Tron-mozi is, amiben fordul a kocka, vagyis a mesterséges intelligencia kerül át a mi világunkba, miután egy gonosz és kapzsi techvállalat (létezik egyáltalán másmilyen?), a Dilinger abból próbál profitálni, hogy a virtuális valóságban létrehozott dolgokat kvázi 3D-nyomtatással exportálja a valóságba. Ezek a programok azonban csak 29 percig maradnak stabilak az emberek világában, a kódsort pedig, ami örök életet adhatna a virtuális lényeknek, egy programozó, a Greta Lee által alakított Eve birtokolja, akinek viszont esze ágában sincs odaadni a kódot a Dilinger cég Elon Muskjának, akit Evan Peters alakít.

És persze ott van a szexuális zaklatási vádakban úszó és nőkből álló szektát üzemeltető Jared Leto is, aki a film címszereplőjét, Arest alakítja, azt a mesterprogramot, akit Peters karaktere arra utasít, hogy lépjen át a valóságba, szerezze meg a kódot, a nőt pedig csinálja ki. A bonyodalmat az okozza, hogy a tökéletes organizmus algoritmus elkezdi megkérdőjelezni gazdája parancsát, és morálisan a helyes oldalon találja magát, amikor Eve-t kezdi el támogatni becsvágyó teremtője helyett.

Ami nem volt rossz benne:

  • A Nine Inch Nails munkája tagadhatatlanul a legjobb része a Tron: Ares-nak: ez a lüktető elektronikus zene tartja életben a cselekményt, miközben minden más lapos és élettelen.

  • A látvány steril, viszont kétségkívül ütős - pont mint a mesterséges intelligencia.

  • Annyi autós üldözés, jobban mondva neon pirosban úszó motoros üldözés van az Aresban, hogy az F1 – A film is megirigyelné (kritika itt), ezek nagy része pedig működőképes, még ha egy idő után kicsit ismétlődőnek is érzi az ember.

  • Jared Leto VR-hőse a film egy pontján Mary Shelley Frankensteinjéből idéz, ez a mondat pedig messze a legfilozófikusabb gondolat, ami a színész szájából a film ideje alatt elhangzik.

  • Talán az egyetlen értékelhető felvetése  a harmadik Tron-mozinak a mesterséges intelligencia démonizálásától való elrugaszkodás: vajon lehet az AI eredendően jó is?

Amit inkább hagyjunk is: 

  • Jared Leto, és nem, nem csak azért, mert a pasinak a bíróságon kellene magyarázkodnia, nem pedig hollywoodi blockbusterekben szerepelnie. Leto játéka szinte végig unott, a hipszter kinézetű Ares arcára pedig az a fajta mindentudó mosoly fagyott, amit a ChatGPT-nek úgy adnánk meg promptban: „extrém idegesítő”.

  • De nemcsak a színészi játék ment félre, a karakter is lapos. Nem értjük többek között azt sem, hogy miért lesz Ares hirtelen empatikus Eve-vel, nem kapunk lényegében semmiféle logikai kapaszkodót a mesterséges intelligencia „karakterfejlődéséhez”. A készítők elintézik annyival, hogy egy kis eső, némi Depeche Mode és Greta Lee szép szeme elég ahhoz, hogy a programok is érezzenek.

  • Ráadásul nemcsak Leto humanoidjával van gond, hanem igazából mindenki mással is. Hiába Evan Peters és Greta Lee, akik mindketten remek színészek, a karaktereik üresek és teljességgel érdektelenek: az elhunyt testvér szál izzadságszagú, Peters anyuci pici fiába pedig annyi eredetiség szorult, hogy nagyjából minden második hollywoodi filmben így ábrázolják a zseniális, de morálisan zsákutca techmágnásokat.

  • Bár mondhatnánk, hogy a nők viszik el a hátukon a filmet, sajnos ez sem lenne teljesen igaz, mivel nemcsak Lee karakterével van gond, de Ares gonosz női megfelelőjével, Athenával is, akit Jodie Turner Smith alakít. A bölcsesség istennőjéről elnevezett program épp csak annyira sikerült egydimenziósra, hogy hozzá képest Sylvester Stallone Rambója már kifejezetten komplex, drámai karakternek érződik.

  • Az első Tron-film főszerepője, Jeff Bridges cameója a rajongóknak biztos kedves, nosztalgikus gesztus, de hogy a cselekmény szempontjából az égvilágon semmi jelentősége nincs, az is biztos. A Palpatine-hologramra emlékeztető programozó életbölcsességekkel traktálja Arest, miközben végig mindentudóan mosolyog  – nagyjából ennyi a szerepe a filmben.

  • Bár a cselekmény vékonyka, ez még megbocsátható lenne, ha olyan gondolatokkal pakolták volna tele a filmet, amelyeknek van is némi értelme a mesterséges intelligencia kapcsán. Nem az a gond, hogy Joachim Ronning rendezése nem találja fel a spanyolviaszt a témában, hanem az, hogy meg sem próbál egybitesnél komplexebb gondolatokat összerakni.

  • Szintén problémás, hogy a Tron: Ares mindezek tetejébe még annyira komolyan is veszi a saját hangulatát, hogy azon kevés alkalmakkor, amikor vicceskedni próbál, az szinte természetellenesnek hat. Talán csak Ares zenei ízlése csal elő egy halvány mosolyt a nézőből - Depeche Mode-rajongók előnyben.

foto1.JPG(Forrás: Alberto E. Rodriguez/Getty Images)

Végítélet 

A Tron: Ares egyetlen kiemelkedő eleme a Nine Inch Nails által komponált soundtrack, ami hamarabb kapna Oscart még a legjobb színész kategóriában is, mint Jared Leto. Színtiszta látványfilm harmatgyenge forgatókönyvvel, agyzsibbasztóan unalmas karakterekkel és olyannyira klisés üzenetekkel, hogy egy ponton - ha lúd, legyen kövér alapon - már szinte azt vártam, hogy Leto mesterséges intelligenciája szeressen bele a főhősnőbe. Bár erre végül nem került sor - ez már lehet a készítőknek is túl sok lett volna -, a Tron: Ares összességében a középszert sem üti meg, Hollywood pedig ismét bebizonyította: valószínűleg olcsóbban megúszták volna, ha tényleg a mesterséges intelligenciára bízzák a filmet. Vagy ha olcsóbb nem is lett volna, legalább lenne mentségük arra, miért olyan az egész, mintha egy demót néznénk.