Tegnap este bezárta kapuit a Diablo 3: Reaper of Souls PTR verziója, azaz lekapcsolták a tesztszervereket, és törölték a karaktereket. A Battle.net oldalon is bejelentett eseményre azért került sor, mert megkezdődtek az előkészületek a 2.0.1-es verzióra való átállásra. Ebben persze nincs túl sok érdekesség, ami viszont már valószínűleg sokaknak felkelti a figyelmét, hogy megtudtuk a 2.0.1 megjelenést is, ami (dobpergés) HOLNAP lesz esedékes. Ezt egyébként Alex Mayberry, a játék vezető producere kotyogta el Twitteren. 

Igen, már csak alig 24 órát kell kibírnunk a megújult Diablo 3-ig, amely végre átalakul egy olyan változattá, amelyet minden klasszikus Diablo-játékos örömmel fog nyüstölni. Megszűnik az aukciósháztól való függőség, a loot-rendszer alapjaiban alakul át, valamint a Paragon-szintek is teljesen megváltoznak. A sok érdekes újdonság mellett az Adventure mode megjelenését is meg kell említenünk, hiszen ebben a játékosok küldetéseket teljesíthetnek majd, melynek köszönhetően véget nem érő kalandok várnak rájuk. A teljes változtatások listáját itt megtekinthetitek, illetve valószínűleg még ez sem teljes, de ez áll a végleges verzióhoz a legközelebb.

Egy biztos, hogy mi már nagyon várjuk. És ti?

Te kipróbálod majd a megújult Diablo 3-at?
A 2.0.1-es verzióval teljesen átalakul a Diablo 3. Te kipróbálod az új változatot?
A szavazáshoz bejelentkezés szükséges!


A Reaper of Souls intro animációja azonnal kedvet hoz egy kis diablózáshoz