• Nagy valószínűséggel csődbe ment a Layopi Games
  • Ők készítették a tavaly megjelent Devil's Huntot

A 2019 szeptemberében megjelent Devil's Hunt egyértelműen az év egyik csalódása volt, amely akár egy szórakoztató akció-kaland is lehetett volna, de végül kifejezetten gyengére sikeredett - nálunk is épp hogy csak átugrotta az 50-es lécet.

A lengyel Layopi Games debütálása tehát nem sikerült túl jól, és könnyen lehet, hogy ennek súlyos következményei lesznek, lengyel lapértesülések szerint ugyanis a fejlesztőcsapat tulajdonképpen becsődölt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A PPE anonim belső forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a dolgozók már hónapok óta nem kaptak fizetést - a novemberi jussuk is három részletben érkezett meg decemberben, januárban és februárban. Múlt pénteken ráadásul nem éppen vidám meglepetés érte azokat, akik bementek az irodába, a dolgozók íróasztalait ugyanis teljesen kiürítették, a személyes tárgyakkal együtt, mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül - már a céges levelezés sem él.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a Layopi Games nem kap második esélyt, és egyetlen játék után kénytelenek lesznek lehúzni a rolót - ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a Devil's Hunt tervezett konzolos verziói sem fognak elkészülni. A hivatalos megerősítést azért még várjuk meg - bár jelen esetben nem ragaszkodunk hozzá, hiszen mégis csak rossz hírről van szó...

Támogasd te is a PC Gurut!