Néhány napot kell már csak várnunk, és kezdetét veszi Magyarország legnagyobb CS:GO bajnoksága, a TippmixPro CS:GO Masters. Nyolc csapat, a hazai CS:GO legjobbjai küzdenek majd a 4 millió forintos összdíjazás szeleteiért, ám a selejtezők óta történtek változások a mezőnyben.

Amire talán sokan tippeltek volna, hogy Jurus "Kamion" Zsolt a BP5 kezdőjében lesz majd a versenyen, míg Boda "bodito" Patrik csereként szerepel a csapatnál. Ez továbbra sem jelenti azt, hogy Kamion egy az egyben átvette volna bodito helyét, de a TMP-n valószínűleg többet látjuk majd őt.

Az már nagyobb meglepetés, hogy a Salamanderként indult mix, a selejtezőt megnyert ötös visszamondta a szereplést, így helyüket egy új csapat vette át. Az a TryOut kapott így lehetőséget, akik a selejtezők harmadik legjobb alakulata voltak. Ráadásul a srácok nem maradnak profi támogatás nélkül sem, hiszen felkarolta őket a iPon Team Horizon Reapers. Kíváncsian várjuk, hogy mit tud majd mutatni az újdonsült iTHR a bajnokságban.

c0428g.jpg

Ahogy azt is tűkön ülve várjuk, hogy mire lesznek képesek rmLék, akik szintén nem maradtak profi támogatás nélkül. A selejtezőben még volgare-ként játszottak, az alapszakaszban viszont már a Team Plague nevét öregbítik majd. A PLG számos játékban letette már a névjegyét, most pedig új csapatukkal a TMP bajnoki címéért is harcba szállhatnak majd.

A TippmixPro CS:GO Masters alapszakasza május 3-án kezdődik, és persze nem maradtok majd le egyetlen mérkőzésről sem, az összecsapásokat ugyanis az Esport1 élőben közvetíti.

A TMP TELJES MEZŐNYE

  • Budapest Five
  • Békéscsabai E-sport Egyesület
  • Lenovo Legion Honvéd
  • WiLD MultiGaming
  • Linkdown
  • Team Plague
  • Illés Akadémia Spirit
  • iPon Team Horizon Reapers