• Jó évet zárt a Take Two
  • A 2K Games egyik sorozata folytatódik
  • Nem derült ki, hogy melyik

Bár a Red Dead Redemption 2 elhalasztását követő ideiglenes részvényesés valószínűleg egy pillanatra megijesztette a Take Two befektetőit, attól nem kell tartaniuk, hogy elvesztik a vagyonukat, hiszen igen jó évet zártak, és a jövőbe is optimistán tekintenek, merthogy jön az említett western játék, illetve a 2K Games is folytatja „a legnagyobb sorozatát.”

Sajnos a jelentésből nem derül ki, melyik ez a játék, de még az sem, hogy mint fejlesztő vagy mint kiadó folytatja azt a bizonyos sorozatot. Előbbi esetén jószerivel csak a BioShockról lehet szó, aminek első két részét a 2K készítette el, a harmadik landolt csak az azóta Ghost Story Gamesként működő Irrational Gamesnél. Illetve a 2K Australia a Gearbox Software-rel közösen fejlesztette a Borderlands: The Pre-Sequel! című játékot. Kiadóként viszont már a Borderlands és a BioShock mellé betársul a Mafia és az XCOM is, szóval van itt miből válogatni.

Egy Mafia 4 erőteljesen kizárt, hiszen a Mafia 3 még nincs egy éve, hogy megjelent, és nem örvendett akkora népszerűségnek, hogy ilyen hamar új epizóddal álljanak elő – még úgy se, hogy a jelentés ezt a bizonyos új játékot 2018. április 1-je és 2019. március 31-e közé lövi be. XCOM folytatásról egyelőre nem hallottunk, de ez sem csoda, hiszen az XCOM 2 is alig egy éves.

A legvalószínűbb egy Borderlands vagy egy BioShock folytatás. Előbbiről tudjuk, hogy készül, hiszen Randy Pitchford, a Gearbox vezérigazgatója tavaly maga erősítette ezt meg félreérthetetlenül. Sőt azt is tudjuk, hogy Scott Kester lesz a játék művészeti direktora, az író pedig az első két részt jegyző Mikey Neumann.

A BioShock sorozattal kapcsolatban pedig a Take Two vezérigazgató, Strauss Zelnick nyugtatott meg minket: „a franchise a 2K Games kezében van. Ők teszik meg a bejelentést a játékaikkal kapcsolatban. De a BioShock megkérdőjelezhetetlenül állandó sorozat a cégünknél, és nagyon hiszünk benne.”

Hogy ezúttal melyikre céloztak, az persze jó kérdés, de talán a közeljövőben kiderül. Ti minek örülnétek? Egy Borderlands 3-nak? Egy új BioShocknak? Esetleg folytatódjon a Mafia vagy az XCOM?

2k-game-video-games.jpg