• Kamija Hideki szívesen tenne még egy próbát a Scalebounddal
  • A PlatinumGames újra a tárgyalóasztalhoz ülne az ügyben a Microsofttal

A PlatinumGames frissen kinevezett CEO-ja nemrég felvázolta a stúdió jövőjét, az IGN Japan interjújában pedig szóbakerült, hogy milyen játékhoz térnének vissza szívesen. Inaba Acusi elmondta, hogy Kamija Hideki szívesen dolgozna a 2017-ben végső nyugalomra helyezett Scaleboundon, ezért szeretnének újra a tárgyalóasztalhoz ülni a Microsofttal.

scalebound.jpg

Kamija hozzátette, hogy rengeteg munkájuk van a játékban, és jelenlegi állapotában úgyis haszontalan a Microsoft számára, így szeretnének kezdeni vele valamit. "Phil! Csináljuk meg együtt!" – tette hozzá nevetve. Az elkaszált játék alkotója korábban már beszámolt a projekt kudarcának okairól, de ezek szerint szívesen nekifutna még egyszer. Ki tudja, hátha idővel lesz is belőle valami.