• Új küldetésekkel, új sztorikkal és pár régi karakterrel bővül idén nyáron a Watch Dogs: Legion
  • Emellett pedig az Online módban is felbukkannak a PvP tartalmak
  • Mindezt a fejlesztők árulták el nemrég

A Watch Dogs: Legion eddigi legkomolyabb frissítése alighanem az Online mód volt, ami több halasztás után végül most márciusban került be a játékba. Hamarosan pedig további újdonságok érkeznek majd, legalábbis a fejlesztők szerint, akik nemrég közzétették az idén tavaszra és nyárra vonatkozó terveiket.

watch-dogs-legion-aiden-visszater-01.jpg

Ez alapján az első fontosabb frissítés április második felében várható, mikor új küldetések mellett a DJ és a katasztrófaelhárító személyében két új karakterkasztot is kapunk, valamint érkezik ekkor egy új hős Mina Sidhu személyében. Ezután májusban az online módra koncentrálnak a fejlesztők, ahová megérkezik a második Tactical OP küldetés, valamint két új PvP játékmód a Spiderbot Arena mellé.

Június második felében jön a Watch Dogs: Legion – Bloodline, mely az alapjáték történetét viszi tovább, valamint az első részből ismerős Aiden Pearce-t és a második részben felbukkanó Wrenchet is beemeli a programba játszható karakterként. Végezetül pedig augusztusban élesedik egy új hős Darcy személyében, valamint egy Assassin’s Creed tematikájú esemény, ami egyben új küldetéseket is jelent.