• További részleteket árult el a CD Projekt RED a Cyberpunk 2077 kapcsán
  • A nextgen verziók valamikor 2021 elején érkeznek
  • Maga a játék viszont már az első naptól futni fog az új gépeken, szebb formában

Szomorúan zárult a csütörtök azok számára, akik már számolták a napokat a Cyberpunk 2077 megjelenéséig, a CD Projekt RED ugyanis ismételten későbbre tolta a játék premierjét, ezúttal további két hónappal, november 19-ig. Az ezt követő kérdezz-felelek konferenciahívás során pedig további információk láttak napvilágot a játék kapcsán, többek között a nextgen változatokat illetően is.

A fejlesztők tervei szerint a PS5- és Xbox Series X-verziók valamikor 2021 folyamán fognak megjelenni, ugyanakkor az új konzolok megjelenésekor már rögtön játszható lesz a játék PS4- és Xbox One-verziója az újgenerációs platformokon is, méghozzá feljavított grafikával. A CD Projekt RED ezzel nemcsak a visszafele kompatibilitást erősítette meg, de azt is elárulták, hogy mindkét platformon jár majd az ingyenes nextgen upgrade azok számára, akik a mostani gépek valamelyikére veszi meg a játékot (az Xbox One esetében ezt már korábban megerősítették).

uj-reszletek-derultek-ki-a-cyberpunk-2077-nextgen-verzioirol.jpg

Nem tartanak egyébként attól, hogy az új megjelenési dátummal nagyon közel került a Cyberpunk 2077 premierje a nextgen konzolokéhoz, a CD Projekt RED szerint ugyanis nem lesz hasonló jellegű játék egyik nyitókínálatban sem.

Szóba került a jövő hétre, június 25-re tervezett Night City Wire bemutató is, melyet követően új írásos előzetesekre is lehet számítani, a sajtó képviselői ugyanis jelenleg is próbálgatják a preview-verziót. Ez tartalmazza a karaktergenerálást, illetve a játék legelejéről indít, és (egy-két kivágott sztorielemet leszámítva) mindent ki lehet benne próbálni, csak egy időlimit korlátozza a lehetőségeket.

Végezetül, ami a multiplayert illeti: megerősítették, hogy ez ugyanannyit késik, mint az alapjáték, vagyis a kéthónapos csúszás a későbbre tervezett többjátékos módot is érinti.