• 2022 végén/2023 elején jelenhet meg a Dead Island 2
  • Erre az Embracer Group CEO-ja tett burkolt utalást

2014-es bejelentését követően úgy eltűnt a Dead Island 2, mint szürke szamár a ködben, a zombis kaland folytatása ráadásul időközben kézről kézre járt fejlesztők terén is. Bár az elkaszálásáról hivatalos bejelentés nem érkezett, viszont mivel régóta nem hallottunk róla, sokan már keresztet vetettek a projektre, azonban nemrég bíztató jelek láttak napvilágot. A szivárogtató Tom Henderson forrásai szerint 2022 végén vagy legkésőbb 2023 elején ugyanis végre megjelenhet az alkotás, amit most burkoltan az Embracer Group CEO-ja is megerősíthetett. 

dead2.jpg

Oscar Erixon részvénykutatási elemző szegezte Lars Wingeforsnak a kérdést egy befektetői Q&A során, hogy mire számíthatnak egy közel 10 éve készülő játéktól, ami tudomása szerint még mindig aktív fejlesztés alatt áll és elképzelése szerint a következő pénzügyi évben meg is jelenhet. Wingefors válaszként elmondta, hogy nem igazán beszélhet a Dead Island 2-ről, mivel még semmi ilyesmi nem lett bejelentve a kiadó részéről, viszont felhívta rá a figyelmet, hogy van a tarsolyukban egy még be nem jelentett AAA játék, ami ha Erixon elképzelése szerint a Dead Island 2, akkor nehezen  tudná kommentálni. Ez a párbeszéd ugyan nem kifejezetten erősíti meg a korábban hallottakat, de mindenképp azt a benyomást kelti, hogy hamarosan valóban révbe érhet a hányatott sorsú játék.