• Emelte az aktuális üzleti évre vonatkozó előrejelzéseit a Capcom
  • Hosszú távon jól teljesített a Resident Evil 3, és a Monster Hunter Rise előrendelései is biztatóak

Az előző üzleti év zárásánál a Capcom azt jósolta, hogy a 2020 áprilisától 2021 márciusáig tartó időszakban 85 milliárd jen bevételre és 25,5 milliárd jen nyereségre számíthatnak, most pedig úgy tűnik, hogy nemcsak jó úton járnak, de egyenesen túl is teljesítették az elvárásokat, a japán kiadó ugyanis nemrég módosított az üzleti év végére várt számokon.

Az új előrejelzés szerint az éves bevétel 92 milliárd jen, a nyereség pedig 30,5 milliárd jen lesz, utóbbi pedig azt jelentené, hogy a profitot tekintve sorozatban harmadik alkalommal is új csúcsot állítanának fel. A vártnál jobb teljesítmény a közepesen startoló, de hosszú távon jól teljesítő Resident Evil 3, illetve a korábbi címek (elsősorban a Monster Hunter World: Iceborne) jó eladásainak, illetve a március végén megjelenő Monster Hunter Rise biztató előrendelési számainak tudható be.

A Capcom harmadik negyedéves üzleti jelentése egy hét múlva, január 28-án érkezik, amikor is pontosabb képet kapunk majd arról, miként teljesítettek a kiadó játékai az ünnepi szezonban, illetve hogyan állnak az üzleti év háromnegyedénél.