• Érdekes részletek kerültek elő
  • Egy valódi bűnesettel kapcsolatban
  • Spoileres tartalom következik!

A méltán népszerű Life is Strange 2015-ben jelent meg epizodikus formában, egy igazán egyedi és kellemes kalandjátékként, és azóta több folytatást, egy előzményjátékot, valamint számtalan remastert és újrakiadást kapott minden egyes része. Max és Chloe története a legnagyobbak közé emelkedett, amiben jelentős szerepe volt az idővisszatekerés mechanikájának, valamint az abszolút hétköznapi, helyenként a Twin Peakset és a gimis tinisorozatokat idéző narratívának. Most a Life is Strange megint a figyelem középpontjába került.

Több mint egy évtizeddel ezelőtt gyilkolták meg Sunday Blombergh-et, egykori floridai lakost. Később kamasz lánya, Isabella párhuzamot vélt felfedezni a tragédia és a Life Is Strange karakterének, Rachelnek a halála között. Mindketten ugyanazon a napon tűntek el, szinte azonos módon. Majdnem teljesen megegyezik az eltűnt-poszterük dizájnja, sőt, még az élettörténetükből is nagyon hasonló részletek kerültek elő a haláluk idején. Mindkét nő még rengeteg hasonló fizikai tulajdonsággal is büszkélkedhet, mint például a mogyoróbarna szemek, a megegyező magasság és a tetoválások elhelyezkedése. A legdurvább viszont a telefonszám. Rachel-nél ez ugyanaz a szám, amelyet a rendőrség a Sunday Blombergh gyilkossággal kapcsolatos nyomok felderítésére használt, bár felcserélt körzetszámmal.