Azt már megszokhattuk, hogy a Távol-Keletről érkező free-to-play játékok monetizációja gyakran felér a rablással, de a NetEase gondozásában készült Marvel Rivals eddig kifejezetten barátságos volt, ha a játék tartalmainak monetizációjáról van szó. Játékmenetet vagy progressziót befolyásoló tartalmakat, új hősöket, vagy bármi lényegi contentet sosem zár a kínai fejlesztő fizetés mögé, és habár a prémium skinek közt akadnak elég borsos árú darabok is, a relatíve olcsón beszerezhető és fenntartható battle pass rendszerint önmagában is remek kozmetikai extrákat hoz.
Egy szavunk sem lehetett eddig a játékra ezen a téren, és mivel a tavaly decemberi megjelenése óta futószalagon érkeznek az új hősök és pályák is, a Marvel Rivals népszerűsége sem apadt el, ellenben a legnagyobb riválisaival. Most azonban úgy tűnik, hogy a NetEase újra elővenné azt a rendszert, amit a játék megjelenése előtt már pedzegettek, végül azonban elvetettek. Igen, a loot boxokról beszélünk.
A játékkal kapcsolatos friss híreket és szivárgásokat szállító RivalsInfo szerint ugyanis a frissen érkező negyedik szezon fájljai közt újra felbukkantak a randomizált jutalmakat tartogató ládák kódfoszlányai. Az adatbányász szerint a "Mysteries" névre hallgató loot box-rendszer logikájára vonatkozó sorok új formában tűntek fel a játék fájljai közt, és némi módosítás érte a korábbról visszamaradt sorokat is.
Elég biztosnak tűnik tehát, hogy a NetEase valamelyest újra foglalkozni kezdett a loot boxok témájával, ám egyelőre még semmi hivatalos infó nem érkezett arról, hogy hogyan tervezik azok bevezetését (ha bevezetik egyáltalán). Mivel számos országban komoly jogi akadályokba ütközhet, ha valódi pénzértékkel rendelkező, randomizált esélyű tartalmakkal érkező ládák kerülnek egy játékba, nem tűnne az sem teljesen kizártnak, ha a jutalmazó rendszer csupán játékon belül kifarmolható valutával működne – ám ez lenne a legjobb és legnaivabb opció.
Borítóképek forrása: RilvasInfo, The Game Post