• Véget ér a Te
  • Méghozzá az ötödik évaddal
  • Sera Gamble pedig visszalép a showrunneri poszttól

Március 9-én debütált a Te (You) 4. évadának második fele, Joe Joe Goldberg (Penn Badgley) londoni kalandja pedig az első helyen végzett a Netflix saját tartalmai között – bár a harmadik felvonás számait így sem sikerült elérni. Sokak szerint már az előző évadot sem kellett volna erőltetni, és az aktuális fejezettel kapcsolatban is akadnak negatív hangok szép számmal, a szolgáltató azonban így is berendelte a romantikus thriller ötödik, és egyben utolsó évadát. A zárásra ráadásul a szériát a kezdetek (tehát a Lifetime-os első szezon) óta egyengető Sera Gamble is visszalép a showrunneri poszttól, a helyét pedig Michael Foley és Justin W. Lo veszi át. Exceutive producerként azonban továbbra is rész vesz majd a munkálatokban, szóval nem fordít hátat teljesen a produkciónak.

"Azért lépek vissza a showrunneri poszttól, hogy új projektekre koncentrálhassak. Mérhetetlenül hálás vagyok a társalkotónak és persze a szerzőnek, a zseniális Greg Berlantinak, Caroline Kepnesnek, a Berlanti Productions-nél és az Alloy Entertainmentnél lévő barátaimnak, valamint a Warner Bros. és a Netflix állandó partnereinek." – mondta Gamble. "Megtiszteltetés és egyben rendkívül szórakoztató élmény volt ezekkel az írókkal, producerekkel, rendezőkkel, szereplőkkel és stábbal dolgozni, azért pedig különösen szerencsésnek érzem magam, hogy egy olyan tehetséges művésszel működhettem együtt, mint Penn Badgely. Büszke vagyok arra, amit elértünk, és kiváltságosnak érzem magam, amiért átadhatom ezt a stafétát. Izgatottan figyelem és támogatom a Te csapatát, akik egy felettébb csavaros végkifejletet szánnak Joe Goldberg történetének." Az egykori showrunner egy korábbi podcast során elmondta, hogy vannak terveik az ötödik évadra, és semmiképp sem akarják a végtelenségig nyújtani a sztorit (amit sok rajongó szerint így is bővel elhúztak), így reménykedhetünk abban, hogy valóban egy átgondolt és kielégítő finálét kapunk.