• Megérkezett Switch-re a Devil May Cry 3: Special Edition
  • Ez a játék eddigi legteljesebb verziója, több újdonsággal
  • A megjelenés mellé launch trailert is kaptunk

Hogy mi a jó abban, hogy özönlenek Switch-re a korábbi játékok portjai? Egyrészt nyilván az, hogy így a hithű Nintendo-szamurájok is belekóstolhatnak abba a rengeteg címbe, ami korábban kimaradt számukra, másrészt pedig az, hogy ezzel a fejlesztők számára is lehetőség adódik, hogy még tovább csiszoljanak a korábbi játékaikon. Nos, a Capcom ezt alaposan kihasználta a Devil May Cry 3: Special Edition esetében, amely immáron elérhető a Nintendo konzoljára is – nem is akármilyen formában.

vegre-itt-a-devil-may-cry-3-eddigi-legteljesebb-verzioja.jpg

Ahogy arról korábban már írtunk, a későbbi részekben debütált dinamikus, valós idejű stílusváltás ebbe a verzióba is bekerült, így immáron harc közben is váltogathatunk, még tovább növelve ezzel a kombópotenciált. De nem ez az egyetlen újdonság, hiszen a Bloody Palace módba is bekerült a lokális kooperatív lehetőség, ahol Dante és Vergil párban apríthatják a démonokat. Lényeg a lényeg: joggal nevezhetjük a Switch-portot definitív verziónak.

Mindebből a megjelenés alkalmából érkezett launch trailer nyújt némi ízelítőt.