• PS4-re és Xbox One-ra is megjelenik az Assetto Corsa Competizione
  • Az előrendelők ingyen megkapják az Intercontinental GT Pack DLC-t
  • Megjelenés június 23-án

Az Assetto Corsa első része is viszonylag nagy, másféléves csúszással jelent meg annak idején konzolokra, most pedig végre eljött az ideje, hogy az utód, az Early Access státuszból tavaly májusban távozó Assetto Corsa Competizione is átköltözzön új platformokra: a 505 Games bejelentette, hogy június 23-án érkeznek a PS4- és Xbox One-verziók.

vegre-konzolokra-is-ellatogat-az-assetto-corsa-competizione.jpg

Akit érdekel a Kunos Simulazioni autós szimulátora, annak érdemes előrendelnie, ebben az esetben ugyanis ingyen megkapja az egyébként 15 euróba kerülő Intercontinental GT Pack DLC-t, melyben 4 pálya (Kyalami, Suzuka, Laguna Seca, Mount Panorama), 45 festés, 30 csapat és 50 versenyző található pluszban az alapjátékhoz képest.

A megjelenést követően sem fognak tétlenkedni a fejlesztők, hiszen már tervben vannak a további tartalomcsomagok. A GT4 Pack ősszel érkezik (PC-re már a nyár folyamán), benne 10 új autóval a GT4 kategóriából, a British Pack pedig három legendás pályát hoz majd el a ködös Albionból a tél folyamán.

Támogasd te is a PC Gurut!