A sikerregényből készült The Terminal List (A végső lista) – amelynek Chris Pratt nemcsak a főszereplője, de a producere is volt – még 2022 nyarán jelent meg a Prime Video kínálatában. A sorozat vegyes kritikákat kapott, és a haditengerész James Reece-t követi, aki megpróbálja feltárni a családja meggyilkolása körüli összeesküvést egy elbukott küldetés után, amelyben az egész csapata odaveszett. A sorozat megjelenését követő hónapokban Pratt és Jack Carr író is biztató válaszokat adott a 2. évad megvalósulásával kapcsolatban és közben az is kiderült, hogy készül egy előzménysorozat is – ez lesz a The Terminal List: Dark Wolf, amihez most teljes előzetes jött.

Ezúttal Taylor Kitsch lép a reflektorfénybe Ben Edwards szerepében, de persze mellette Chris Pratt is visszatér. Az augusztus 27-én érkező sorozat vélhetően ismét le fogja tarolni a Prime Video szolgáltatását, de ezzel nincs gond – látványos és izgalmas néznivalónak tűnik a Dark Wolf. Kitsch és Pratt mellett beugrik a The Umbrella Academyből Tom Hopper, illetve Luke Hemsworth is. A Dark Wolf öt évvel az első szezon eseményei előtt játszódik majd és a fenti trailerből láthatjuk, hogy több jelenetet Magyarországon forgattak – például az M4-es metróvonalon vagy épp a Hősök terén.

Borítókép forrása: YouTube