Visszatérés Wolfenstein filmszínházábaEgy internetes, főképpen filmekkel foglalkozó oldal kifaggatta Roger Avaryt, ugyan legyen olyan kedves, és meséljen már egy kicsit az egyelőre még csak előkészítő fázisban leledző Return to Castle Wolfeinstein filmről. Az úriember, akinek többek között a Silent Hill forgatókönyvét is köszönhetjük, igazi mindenesként van jelen a projektnél: ő az egyik producer, rendező, és a történetet is ő agyalja vászonra. Az első, és legfontosabb dolog, hogy Roger azért látott fantáziát a Wolfenstein-filmben, mert bár egy mai napig igen felkapott témát boncolgat, mégsem úgy teszi ezt meg, hogy elcsépelt lenne. Igen, ott van a második világháború, meg a rengeteg náci, de e mellé csatlakozik egy rakás okkult dolog is, különleges szörnyetegek, speciális, kihívást jelentő helyszínek, és sok minden más is, ami miatt izgalmas lehet a dolog.

Visszatérés Wolfenstein filmszínházábaA másik, szintén érdekes tényező maga a sztori: vajon hogyan lehet filmre vinni egy olyan játékot, amelynek az első része gyakorlatilag labirintusokban játszódott, és kulcsokat kellett benne keresgélni, a folytatása pedig kultuszszoftverré vált? A lényeg, hogy Avary nem csak a játékok alapján írhatja meg a szkriptet - bár tény, aminek azért örülhetünk, hogy legalább a nagy klasszikussal játszogatott annak idején egy Apple II-n - hanem kapott az id Software-től egy részletes leírást, amelyből kiderül - elsősorban - az, hogy milyen karakter is Blazkowicz. Nem antiszemita, nem fajgyűlölő, nem cselekszik árulóként, vagy éppenséggel pusztán a haszon kedvéért - ő egy afféle hős, aki pusztán érdekből soha nem mocskolná be a kezét. Ezen kívül természetesen számos, a játékokban nem látott információt kapott meg az író/rendező, amelyek mélyíthetik a film történetét, és amelyek - a szoftverek mivoltja miatt - soha nem kerülhettek bele a programokba.

Visszatérés Wolfenstein filmszínházábaAztán kitértek a helyszínekre és a kérdésre, amely minden bizonnyal sokunkat izgatott: benne lesz-e a robot-Hitler a filmben?  Természetesen a fő helyszín maga a kastély az adott marad - de Roger nem köti az ebet a karóhoz, szeretné a cselekményt több, a második világháborúban kulcsfontosságú szerepet játszó európai helyszínre is kiterjeszteni. A robotdiktátorról annyit mondott: szeretné megtalálni az egyensúlyt a már meghökkentően irreális, illetve a játék hangulatvilága között - ez pedig számomra sajnos azt jelenti, hogy nem. (Mondjuk nem meglepő, el lehet képzelni, mit kapna érte az egész stáb.)

Visszatérés Wolfenstein filmszínházábaVégül de nem utolsósorban rákérdeztek, mi a helyzet a szövegkönyvvel, illetve a színészekkel, itt pedig Roger kötötte az ebet a karóhoz: egyelőre még semmi sem biztos. Ő az a fajta író, akit a helyszínek ihletnek meg, ezért egy hatalmas körutazást tervez a második világháború kulcsfontosságú terepeire, közben pedig megnéz minden, a témával foglalkozó mozifilmet, biztos ami biztos alapon. Színészek terén szeretne egyfajta arany középutat - szinte biztos, hogy Blazkowiczot egy befutott figura fogja alakítani, míg a mellékszereplőket szeretné európai színészekből összeverbuválni, csakis a hitelesség kedvéért.

Visszatérés Wolfenstein filmszínházábaEgyelőre tehát ennyit tudunk a készülő műről. Az már most biztos, hogy Roger Avary nem volt rossz választás, az ember szinte érzi a belőle áradó fanatizmust a témával kapcsolatban. Nagy rajongója a második világháborús filmeknek, amely különösen jó pont lehet - a misztikumot a realitással ötvözni igen merész vállalkozás, de valljuk be, a Return to Castle Wolfeinstein is megpróbálta, és sikerült is neki: sokan gondoljuk úgy, hogy a mai napig az egyik legszórakoztatóbb szoftver volt ebben a témában. Mi mindenesetre drukkolunk, hogy minden remekül sikerüljön, és a lehengerlő hangulatú Silent Hill után Avary ismét egy olyan filmet tegyen le az asztalra, amely hallatán nem kell pirulva védenünk a játékipart, mint Boll mester tucattermékeket sem megütő, borzalmas színvonalú alkotásai esetén, hanem büszkén húzhatjuk ki magunkat: igen, ezzel játszottunk, igen, ez jó móka volt.