• Két piacfelügyeleti hivatal is vizsgálja az Activision-Blizzard felvásárlását
  • A britek rutinból vizsgálódnak
  • Az amerikai hivatal figyelmét politikusok hívták fel az ügyletre

A brit Verseny- és Piacfelügyeleti Hatóság (CMA) indított vizsgálatot a Microsoft ellen, amelynek keretében árgus szemekkel fogja figyelni a céget az Activision-Blizzard felvásárlása okán. Az eljárás maga nem szokatlan, a CMA minden ilyen ügyletet megvizsgál annak tekintetében, hogy az károsíthatja-e a piaci versenyt és rosszabb eredményekhez vezethet-e a fogyasztók számára – például magasabb árak, alacsonyabb minőség vagy csökkentett választék révén. A hivatal a döntést szeptember 1-re tűzte ki.

Eközben az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) is eljárást indított, ez viszont már nem rutin dolog, ez a hivatal ugyanis azután vette górcső alá a Microsoftot az Activision-Blizzard felvásárlása kapcsán, hogy négy politikus, köztük az egykori elnökjelölt, Bernie Sanders levélben felhívta az ügyletre a figyelmet.

micro.jpg

A CMA jelezte, hogy szükség esetén együttműködik más szervezetekkel, így az FTC-vel is, a Microsoft pedig reméli, hogy jövőre sikeresen végbemegy az Activision-Blizzard felvásárlása.